Mocsaras dzsungel

[Kavar mester]

Nem hiába itt vannak elrejtve a raktárak. gyalog alig lehet eljutni hozzájuk.

[Kavar mester]

A Jedi-k hajója egy ideig körözött a bolygó mocsaras vidékei fölött, míg nem sikerült találnia egy kis "szigetet" amit körülvesz az ingovány. A hajóval leszálltak, és kiszálltak. A szép, zöldellő növényzet csalóka látványt nyújtott. Ha egy kicsit messzebb szálltak volna le, a hajó egyenesen a mocsárba süllyedt volna el. A két Jedi körbenézett és az Erőt kiterjesztve maguk körül próbáltak értelmes élet után kutatni. Az Erőből visszapattanó visszhangok végül elvezették őket egy kis táborhoz. Jerod és tanítványa egy nagy szikla mögött kerestek menedéket. Mindkettejüket hűvös fuvallat csapta meg. A Sötét Oldal erejét érezték az ott állomásozó zsoldosokban, vagy talán körülöttük. Nem tudták eldönteni.

Hat zsoldost láttak, akik egy nagy hajóba rakodtak négyzet alakú ládákban valamit. Nem tudták mit pakoltak, csak azt hogy a közeli nagy raktárépületből hordták. Volt valami gyanús a hordárokban és a zsoldosokban. Mintha nem is saját akaratukból engedelmeskedtek volna az utasításoknak. Mintha valaki befolyásolná őket.

[Jarod Farani]

Éreztem, ahogy az Erő mindent áthat a környezetemben, hogy tisztán láthatok általa. Miközben igyekeztem megtisztítani az elmémet, csakis az előttünk álló küldetésre összpontosítva, akarva-akaratlanul átjárta a tudatomat a bizonytalanság. Hamar vágtam bele ebbe a misszióba, mert valami azt súgta, hogy ezt kell tennem. Nem volt véletlen, hogy a Corellia lett az előző úticélunk…
Ami igazából nyugtalanított, az egy megfoghatatlan rossz előérzet volt, amit csak tetézett Jaina feldúltsága. A felszállás óta bezárkózott a kabinjába, hogy "meditálással töltse az időt" – kétségkívül kimerítette a legutóbbi harcunk és a megjegyzéseim, amit a viselkedésével kapcsolatban tettem.
Ilyesmi gondolatok jártak a fejemben, amikor a visszaszámláló nekiállt szirénázni a falon. Közeledtünk a Vodranhoz.
Egy sóhaj kíséretében kinyitottam a szemem, és felkeltem a padlóról, ahol eddig meditáltam. Egy rövid csuklómozdulattal elhallgatattam a szerkezetet, magamravettem az egyik sötét dzsekimet és elrejtettem alá a fénykardomat, a komlinkemmel együtt.
Néhány másodperc múlva már a pilótaszékben ültem. Miközben vártam, hogy a számláló elérje a nullát, igyekeztem elhessegetni a rossz előérzetemet. Nem stimmeltek a dolgok, túl egyszerűen győztünk a Corellián, túl egyszerűen tudtuk meg, hogy hol az ellenség bázisa, minden túl egyszerűen ment… Emellett pedig Jainára sem tudtam, hogy mennyire számíthatok jelen állapotában.
Nagyjából ekkor hoztam ki a hajót a hipertérből, de elővigyázatossági okokból valamivel távolabb a bolygótól, mint az a megszokott volt. Pár percig némán néztem Vodran barátságtalan felszínét, majd az Erőre bíztam magam. Egy bolygót átkutatni egy kis bázis után nehéz feladat lett volna – egy átlagembernek. Az én utamat azonban az Erő mutatta, így viszonylag hamar megtaláltam a célt. Csak a leszállás okozott némi nehézséget az ingoványos terepen, de néhány rövid kör után sikerült valószínűleg észrevétlennek maradni.
Miután a hajtóműveket készenlétbe helyeztem, kinyitottam a hajó rámpáját és elindultam kifelé. Ekkor csatlakozott hozzám Jaina is:
- Minden rendben? –kérdeztem tőle, majd a válasza után folytattam – Nagyon rossz előérzetem van. Minél közelebb érünk bázishoz, annál inkább erősödik meg bennem a tudat, hogy többel állunk szemben, mint egyszerű katonák… Tartsd nyitva a szemed!
A hajó zárolása után röviden körbenéztem, majd hagytam, hogy az Erő vezessen tovább. Igyekeztem halkan mozogni a nehézkes talajon, miközben egyre erősödött a sötét oldal hatalma a környéken…
Néhány perc gyaloglás után aztán megpillantottuk a tábort. A rossz érzések forrása egyértelműen onnan származott, kétségtelen volt hát, hogy célhoz értünk. Lehúzódtam egy nagyobb szikla mögé, és intettem Jainának, hogy tegyen hasonlóképpen. Óvatosan kihajoltam, és szemügyrevettem az őrséget.
- Hat zsoldost látok –kommentáltam az eseményeket – Pakolnak valamit… - visszahúzódtam a szikla mögé, majd elgondolkodtam pár pillanatra – Szerintem váljunk külön. Én szemből, a raktáron keresztül megyek, te próbálj meg egy hátsó bejáratot keresni. Kell lennie valami ablaknak, vagy egy szellőzőnek legalább. A komlinked nálad van? Azon keresztül tartjuk a kapcsolatot – adtam ki az utasításokat, majd bátorítóan biccentettem – Vigyázz magadra! Valami nagyon nincs itt rendben…
Ezután elindultam. Lassan haladtam, sziklától szikláig, fától fáig lopakodtam. Tisztában voltam vele, hogy a főbejáratok mindig jól vannak őrizve, és gyakran vannak biztonsági kamerák is, így érelemszerűen nem akartam mutatkozni. Szépen lassan aztán eljutottam a főépület falához, ahol lehúzódtam egy duracél láda mögé. Nem hiszem, hogy bárki is meglátott volna, a munkások teljesen a saját feladatukra koncentráltak, mintha a külvilág nem is létezne… Mintha nem is önmaguk lennének…
A katonák nagyjából ekkor értek vissza a raktárba, és fogták meg az új ládákat. Én csak erre a pillanatra vártam, hogy amennyire lehet, háttal legyenek amikor, előjövök a rejtekemről. Most pedig, hogy elindultak a hajó felé, eljött a pillanat: az Erőt kiterjesztve kezdtem el a bejárat felé osonni, remélve, hogy nem fognak észrevenni…

[Jaina Tarmin]

Még el sem hagytuk a bolygót, de már kimentettem magam a feladatok alól és a kabinomba menekültem mesterem elől. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy teljesen nyugodt voltam: ez nem volt igy. Egyrészt felkavart, ami apámmal történt, másrészt… valahányszor eszembejutott egy a Vodran-i küldetés, minden alkalommal elöntöttek a rossz előérzetek és egyetlen porcikám sem vágyott oda. Miért kell Jarodnak ilyen minden lében kanálnak lennie? Miért nem tudja felfogni, hogy valójában már egy letűnt faj utolsó tagjai vagyunk és minden erőnkkel a túlélésre kellene összpontositanunk, feladva régi életünket? A Mesterek is megmondták, hogy el kell tűnnünk egy időre, míg az ellen felfedi magát… ehhez képest semmit nem változtattunk az életvitelünkön, bármennyire is próbálta másnak feltűntetni. Ugyanúgy ugrottunk minden kis kalamajkára, játszottuk a döntőbirók szerepét… és még azért is letol, ha egy kicsit messzebb megyek viselkedésben, hogy fenntartsam az inkongnitót. Szép dolog, mondhatom!
Éreztem, hogy a hajó belép a hipertérbe s csak ekkor sóhajtottam fel. Nem rajongtam az ötletért, hogy ide jöjjünk… és lám, igazam lett. Bár, ha nem bukkanunk fel… végülis, talán tényleg az Erő akarta igy. De nem hagy nyugodni a gondolat, hogy a vesztünkbe rohanunk… de Jarod vagy nem érezte ezt, vagy nem akarta megérezni. Bármennyire is nem tetszett az ötlet, hogy belekössünk egy, a galaxisban mindenhol jelenlévő kalózbanda egyik főbb bazisába ketten, ő volt a főnök, én meg csak a Padawan: nem volt választásom.
A hiperhajtómű halk morajára koncentrálva elmerültem az Erőben: amint megszűnik a zörej, megszakad a koncentráció is. Muszáj voltam lenyugtatni magam, hiszen az érzelmek gyengitik a kapcsolatot köztem és az Erő között, márpedig ha valamikor, akkor a Vodranon szükségem lesz mindenre, amit tanultam. Jedihez talán méltatlanul, de tele volt a fejem és a szivem érzésekkel: aggodalom, ragaszkodás… olyasmik, amiket egy Jedinek még ismernie sem lenne szabad, nemhogy hagynia őket, hogy eluralkodjanak rajta. Lassan és egyesével tudtam megbirkózni velük és száműzni őket magamból… de csak ideiglenesen, ebben biztos voltam. Elő fog állni még olyan helyzet, mint a Corellián… és vissza fognak térni egytől egyig.
Szemeim hirtelen felpattantak, ahogy a hiperhajtómű elhallgatott: pont, ahogy terveztem, igy még volt időm felkészülni a leszállás előtt. A hétköznapi öltözéket rövid gondolkodás után inkább a Jedi-öltözetre cseréltem, mint a szokásos, fekete kezeslábasra: egy ilyen helyen, elvágva a külvilágtól lényegtelen volt az álca, hiszen nagy valószinűséggel úgyis csak hullák maradnak mögöttünk… azok pedig nem mondják el senkinek, hogy mit láttak.
Csak a leszállás után, a rámpán csatlakoztam Jarodhoz.
- Persze. – feleltem – Én is érzem… - kedvem lett volna hozzátenni, azt a bizonyos ’’én megmondtam’’ kezdetű mondatot, de nem volt értelme. Itt voltunk, valahogy boldogulnunk kell.
Néhány perc múlva odaértünk a táborhoz és meglapultunk egy szikla mögött, hogy szemügyre vegyük a helyzetet. Hat zsoldos látszott, de lehettek többen is.
- Rendben. – a komlinket rossz ötletnek tartottam, elvégre könnyen elfogható, de nem volt kedvem vitatkozni. Valószinűleg igyis-úgyis harcolni fogunk…
Visszafelé indultam, amerről jöttünk, majd a tábor látótávolságán kívül elkezdtem megkerülni a helyet, az Erővel gyorsitva mozgásomat. Biztam a tájékozódó képességemben, eddig talán még sosem hagyott cserben. A célom a raktár hátulja volt, ahogy Jarod mondta. A bejárat keresése nem izgatott különösebben: próbáltam figyelgetni, hátha találok, mert ha van, az csak jó… de ha nincs, az sem jelent problémát egy fénykardnak.

[Kavar mester]

A Jedik sikeresen bejutottak a raktárba. Jarodnak nem volt nehéz, és egy hátsó ablakon Jaina is sikeresen bejutott, majd gyorsan mind a ketten elrejtőztek, és egy felbontott ládához mentek, átnézni hogy mi a tartalma. Jarod rögvest felismerte hogy a ládákban szállított zöld por valamiféle kábítószer. Arról tudott hogy a Huttok foglalkoznak kábítószer kereskedéssel, azzal nem volt tisztába hogy egy külön bolygót is képesek csak az efféle eszközeiknek raktárává változtatni. Aztán hirtelen ismét megérezték a Sötét Oldal megmozdulását. Pontosan ezzel a hullámmal egy időben minden rakodómunkás visszament a hajóra, és a zsoldosok is. Egy jó ideig csend volt. Egy magas, őszes fejű alak lépett be a raktárba. A két Jedi észrevette hogy a Sötét Oldal belőle árad. A hosszú hajú férfi - kinek karmazsinvörös köpenye és ezüstösen tündöklő bőr tunikája volt - mosolyogva szólította meg öreg hangján a két Jedit.
-Előbújhattok! Az embereimet visszarendeltem, nem fognak bántani benneteket.

[Jarod Farani]

Alig pár lépés, és néhány feszült másodperc után, máris bejutottam a raktárba... Azonnal meghúzódtam egy hatalmas duracélláda árnyékában, csak utána pillantottam körbe. Sokkal, de sokkal egyszerűbben mentek eddig a dolgok, mint azt korábban vártam volna; azonban nem mertem elbízni magam. A sötét oldal jelenléte még mindig átjárta minden porcikámat és ez természetesen nyugtalanított.
Ekkor láttam meg Jainát, amint éppen egy hátsó ablakon pillantott be. Tekintetünk összefonódott, majd kinéztem a rejtekhelyemről a bejárat felé. A zsoldosok kint tevékenykedtek, ezért biccentettem a lánynak, hogy tiszta a levegő.
- Volt valami probléma? –kérdeztem a padawanomat, amikor odaért hozzám. Miután megbizonyosodtam róla, hogy nála is minden simám ment, újra körbepillantottam az épületben.
- Van arra egy nyitott láda – mutattam pár sorral arrébb – Nézzük meg, hogy mit pakolnak ennyire… Gyere! –indultam el a fent említett irányba. Bár nem látszottak a zsoldosok semerre a közelben, igyekeztem fedezékben maradni végig.
Nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy vajon mivel kereskednek errefelé a kalózok… Nem fért a fejembe, hogy miért fogtak össze a huttokkal… Na meg a sötét oldalnak ez az erős jelenléte sem sejtetett semmi jót. Így első körben a tippem az lett volna, hogy a kalózok felcsaptak csempésznek is, és fegyverekkel, páncélokkal látják el a sith-eket – tökéletesen beleillett volna a képbe. A dzsungel közepén lévő rejtett raktár, a kétes hírű bolygó, na meg a sötét oldal ilyen erős jelenléte. De tévedtem…
- Drog… - mondtam a tőlem telhető legszánalmasabb hangon. Mindennél jobban lenéztem azokat, akik ilyen szereket használnak; azokat meg végképp gyűlöltem, akik ezzel kereskedtek.
De mindeközben, már a következő lépésen járt az eszem, hogy hogyan tovább. Meg kellene keresni a szervezet főnökét – meg a kisfőnöket is – és jobb belátásra téríteni őket… csak ez valószínűleg nem lett volna olyan egyszerű, hiszen szemmel láthatóan ez csak egy sokadrendű raktár volt, messze nem a főhadiszállás. Ekkor mintha egy vödör jeges víz borult volna a nyakamba, úgy tört rám újfent a veszélyérzet:
- Földre – rántottam magammal Jainát a láda mögé, az árnyékba. A hátsó ablak túl messze lett volna, hogy észrevétlenül eltűnjünk, a főbejárat pedig… nos a főbejáraton át valaki közeledett. Valaki, aki semmi jót nem sejtetett. A sötét oldal áradt az egész lényéből, és tudott a jelenlétünkről. A magabiztosság legalábbis, ami a hangjából csengett, csakis erre utalt. Nem a levegőbe beszélt, nem csak sejtette, hogy van itt valaki.
A fénykardomért nyúltam, és mutattam Jainának, hogy tegyen hasonlóképpen. Amint a hűvös markolatra ráfonódtak az ujjaim, átjárt a nyugodtság. Messze nem voltam védtelen, és már egyfajta tervem is volt.
Feltartottam a mutatóujjamat, jelezve a lánynak, hogy maradjon itt, majd felegyenesedtem:
- Itt vagyok – léptem ki a félhomályból – Ki maga? – kérdeztem határozottan.
Az első pillanattól kezdve egyértelmű volt, hogy a fickó Erőhasználó, és hogy nem a jedik sorait erősíti - felesleges is lett volna köntörfalazni. A fénykardom markolata ott fénylett a jobb kezemben, és bár maga a fegyver még nem volt aktiválva, a férfinek is nyilvánvaló volt: ha arra kerül sor, nem fogom megadni magam harc nélkül – egy dologban pedig biztos voltam: ha ilyen ellenféllel állok szemben, nem fogom megúszni harc nélkül..

[Jaina Tarmin]

A körút hosszabb volt, mint számitottam rá, de jóval biztonságosabb, mintha látótávolságon belül próbáltam volna megkerülni az épületet: úgy számoltam, bőven megteszem a távot addig, amig Jarod a maga módján eljut a raktárig. A bolygó elég barátságtalannak tűnt, de legalább semmi nem zavart utamon: egyetlen vadállatba sem botlottam bele, igy sikeresen elértem a raktár hátsó falát, ahol újfent rámköszöntött a szerencse, némi vizsgálódás után ugyanis észrevettem egy ablakot, amin sikeres bejutottam. Egyetlen őr sem tartózkodott ott: legalábbis látható és élő nem., de valószinűleg más sem, hiszen nem tartóztattak fel.
- Nem. – feleltem a mesterem kérdésére, miután csatlakoztam hozzá. – Ezek a fickók vagy nagyon magabiztosak, vagy nagyon bolondok. Sehol egy őr, sehol egy szenzor… egyszerűen semmi. – arrafelé pillantottam, ahova Jarod mutatott, és én is észrevettem a dobozt. Szótlanul bólintottam, majd odaosontunk a ládához, ügyelve rá, hogy lehetőleg észrevétlenek maradjunk. Igyekeztem kiterjeszteni érzékeimet, amennyire az Erőmből tellett és egyre jobban nyugtalanitott a Sötét Oldal jelenléte… de mostmár itt voltunk, nem volt mit tenni. Gond nélkül elértük célunkat és Jarod fel is ismerte a ládában rejlő anyagot, ahogy én is. Éppen lehajoltam volna, hogy jobban szemügyre vegyem, amikor érzékeim jeleztek: igy a mozdulatból egy nem túl elegáns, de annál hatékonyabb lehasalás lett, ami ugyan esésnek is beillett volna, de ez most nem a művészi mozdulatok helye volt. Egyszerű, csendes, praktikus: innentől nincs több kérdés.
Egy vén fazon volt, vörös köpenyben: ha az aurája nem tette volna meg korábban, akkor a külseje is elárulta volna hovatartozását, de mivel a Sötét Oldal áradt belőle, igy még nyilvánvalóbbá vált a dolog. Ráadásul a jelek szerint tudja, hogy itt vagyunk. Roppant kellemetlen…
Jarod természetesen egymaga óhajtotta megoldani a helyzetet, amit én erősen sérelmeztem… de úgy döntöttem, egyenlőre nyugton maradok, legalábbis többé-kevésbé. Beszélje ki magát a harcból az öreg, ha úgy van kedve, de legyek kedvezőbb pozicióba, ha esetleg mégsem… tehát amint Jarod felállt, én elkezdtem oldalra araszolni a ládát takarásában, próbálva minél kedvezőbb rajtaütési pozicióba kerülni, ha esetleg harcra kerülne a sor.

[Kavar mester]

Az idős férfi felvonta bal szemöldökét, mikor meglátta a Jedit.
-Kissé tiszteletlen vagy fiacskám. - mondta, majd kuncogott egy kicsit.
-De ha már így rákérdeztél: a nevem Doaryan Lapann, a Mynock vérének egyik vezetője. Gőzöm nincs hogy hogy találtatok ránk. Két Jedi manapság aki hősködni akar... csakúgy szólok hogy a Sithek eléggé sikeresek a Jedi Tisztogatásban. Azon kívül pedig... elég sok fejvadász kutat fel benneteket. - ujjával Jaina felé bökött. Ezzel megmutatta, hogy tisztában van azzal hogy ketten vannak.
-Dobd el azt a fénykardot, ifjú Jedi. - mondta halkan Doaryan.
-Nekem nem érdekem az hogy megöljelek benneteket. Nem állok kapcsolatban a Sithekkel, és az a pénz amit a megölésetekkel gyűjtenék be, nem lenne elég arra sem hogy "kifizessem" az embereimet. Azon kívül... - itt a háta mögé pillantott, majd ismét Jarodra.
-Egyetlen intésemre a zsoldosaim bejönnek ide és szitává lőnek benneteket. Egy Jedi Lovag sem lehet elég képzett ahhoz hogy legalább tizenöt katonának ellent tudjon állni. Ha most szépen elmentek, ígérem nem fogunk bántani benneteket. Amennyiben azonban keménykedni óhajtasz, nem fogok kegyelmezni.

[Jarod Farani]

Doaryan Lapann… Soha nem hallottam még róla, de ez nem jelent semmit. A Mynock vére vezetőinek kilétét eddig jótékony homály borította, úgyhogy az; hogy ez az illető elárulta a nevét, csak egy dolgot jelenthet: bármit is mond, ezekután nem hagy innét szabadon távozni (vagy pedig semmi taktikai érzéke sincs). Legalábbis én így gondoltam…. Elég nagy melléfogás lenne két "hősködő" jedit csak úgy szabadon engedni egy ilyen információval. Ha sith, ha nem, nem nagyon lehet adni a szavára.
- Óóóó higgye csak el, messze alábecsüli az értékemet – folyamodtam a jóöreg elterelő taktikához, miközben makacsul ragaszkodtam az egyes szám első személyhez. Ha az ellenfelet sikerült kihozni a sodrából, előbb-utóbb el fog követni valami hibát - és ami a legfontosabb, csakis rám figyel addig. Talán így működhet a tervem – ezért is fordítottam a megszokottnál több figyelmet arra, hogy a gondolataim köré húzott mentális gátak sziklaszilárdak legyenek. Módfelett kellemetlen lenne, ha a gondolataim buktatnának le.
- Már megbocsásson-vontam ki váratlanul a fénykardomat, miközben az elhatározottság lángja fellobbant a szememben – De nem hiszek magának…
Még mindig csak a jobb kezemmel tartva emeltem fel a fegyvert, melynek hűvös ragyogása betöltötte a környezetét.
- Az Ord Mantell-en is adtak már elő egy hasonló monológot, aminek a végén odaveszett a fele egységem – nem véletlenül hoztam fel a múltat. Az egyik első bevetésünk volt Jainával, miután a harctérre vezényeltek minket. Ott is szembekerültünk egy hasonlóan "jószívű" harcossal, aki váltig állította, hogy szabadon hagy elmenni minket. Az egységünk parancsnoka rábólintott, miután aljamódon hátbalőtték – majd egy rajtaütés során további 10 társunk veszett oda. Végül én, mint rangidős beszéltem a vezetőjükkel ismét. Szinte azonos szituáció volt, mint a mostani. Én szóval tartottam a fickót, eltereltem a figyelmét; míg Jaina a látómezején kívül melléférkőzött, és oldalról meglepte.
Tudtam, hogy a padawanom érteni fogja a rejtett üzenetet, így tovább folytattam a "tiszteletlenkedést", ahogy Doaryan az előbb nevezte.
- Amúgy meg félek, hogy amennyire alábecsüli a képességeimet, annyira gondol sokat az embereiről… Ha jól láttam, nem mások, mint egyszerű bábok…
Hallgattam el végül, mialatt már a következő lépéshez készültem elő. A szememet egy pillanatra sem vettem le a férfiről, de kiterjesztettem az Erőt magam körül. Az épület mivoltjából adódóan, rengeteg láda hevert a bejárat közvetlen közelében. Ezeket igyekeztem megragadni a tudatom erejével, miközben a megfelelő pillanatra vártam…
…ami úgy éreztem, be is következett. Alig pár szívdobbanás után tudtam, hogy itt az idő. Egy gyors karmozdulattal a lehető legtöbb ládát a bejárat irányába taszítottam úgy, hogy az egyik lehetőleg a működtető mechanizmust törje össze. Bíztam benne, hogy ha ez sikerül, akkor az ajtó bezáródik, és az elé került torlaszok miatt a zsoldosok csak késve tudnak bejutni a helységbe. Ha sikerrel jártam, ha nem, egy szempillantás alatt összegyűjtöttem ismét az Erőt, felvettem az Ataru kezdőformáját; majd egy hatalmas ugrással támadásba lendültem.

[Jaina Tarmin]

A fickó neve nem csengett ismerősen, de a kisugárzása és a szavai mindent elmondtak. Tudta, hogy Jedik vagyunk, pedig ez nem volt olyan nyilvánvaló: igaz, hogy a Rend Őreinek tradicionális öltözetét viseltem, de velem még nem került vizuális kontaktusba a tag, Jarod pedig álcát viselt: egy szó, mint száz, volt valami gyanús a fickóban… valami, aminek nem kellett volna ott lennie. De kár találgatni, az elkövetkezendő másodpercek leforgása alatt úgyis ki fog derülni róla minden, aminek ki kell derülnie. De tudtam, amit a mesterem is: innen elmenni nem lehet, maximum koporsóban… legalábbis az egyik fél mindenképpen úgy fog távozni, és a bokámat rá merem tenni, hogy ezek nem mi leszünk.
Jarod szóval tartotta az idegent és valószinűleg azzal áltatta magát, hogy ezzel a figyelmét is elvonhatja, de ennek nem volt túl nagy esélye: aki ilyen társaságban eljutott abba a magasságba, mint az a férfi és pluszba még elég szép kort meg is élt… nos, az nem lehet olyan amatőr, hogy pár mondat köntörfalazás elaltassa. Szinte biztos volt, hogy amiként a jelenlétünket megérezte, úgy a mozgásomat is pontosan követi és a meglepetés esélye igen kicsi… de egy próbát megér mindenképpen. Ha pedig nem jön be… nos, legalább két irányból fogják érni a támadások azonos időben és ez sem elhanyagolható fegyvertény.
Az Ord Mantell emlitése is teljesen felesleges volt: mióta mesteremmel vagyok, erősebb ellenségek illetve élő elfogandó célpontok ellen javarészt ezt a módszert alkalmazzuk, márpedig mostani ellenfelünk mindkét kategóriába beleesik, legalábbis szerintem. Megérné, ha sikerülne fogságba ejteni, hiszen nyilvánvalóan a Sötét Oldal szolgája, igy talán lehet némi információja a Jediket irtó névtelen és arctalan ellenségről… ha pedig nincs, a halálos ítélet azután is kimondható.
Mire Jarod támadásba lendült, már én is készenlétben álltam. Amint mesterem eltorlaszolta a főkaput és előrevetette magát én is felegyenesedtem, majd egy gyors mozdulattal néhány ládát boritottam a hátsó ajtó elé: lévén ez sokkal kisebb volt, valószinűleg sokkal könnyebben járhatatlanná lehetett tenni, mint a másikat. Dolgom végeztén egy újabb mozdulattal kezembe hivtam az övemen lógó fegyveremet és a kék lézerpenge a tradicionális Makashi-kezdőállásba szökkenve kelt életre a kezemben. Ezt három gyors, hosszú előrelépés követte, majd egy jól irányzott keresztvágást inditottam az idősebb ember lába felé.

[Kavar mester]

Az idős alak a következő mozdulatával mindenképp választ adott a két Jedi fejében motoszkáló válaszra. vajon mi is lehet ő? Jarod terve bejött, sikerült bezárni az ajtót. Mikor a két Jedi rávetette magát Doaryanre, hirtelen két fénykard aktiválódó hangját lehetett hallani. Jarod pengéje összeakadt egy zöld fénypengével, míg Jaina kardja egy lila pengét keresztezett. Az egymásnak feszülő fénykardok sistergő hangot bocsátottak ki. Doryan előre szökkent, és egy láda tetejére ugrott, majd szembefordult a Jedikkel.
-Ahogy levontátok a következtetést, igen. Sötét Jedi vagyok. A két fénykard azonban nem az enyém. Az egyik a mesteremé volt, akit megöltek a Mandalórok. A másik kard pedig egy talált fegyver. - a két fénykardot előre szegezte. A búgó hang arra késztette a két Jedit hogy védekezzenek.
-Komolyan gondoltam a kegyelem dolgot, de... ti akartatok meghalni! - előre szökkent, és fénykardjaival rögvest támadásokat indított a két Jedi ellen. Kék-zöld-lila pengék csapódtak egymáshoz, és a kibocsátott erőhullámok nagyok voltak. Jarod nem tudta beazonosítani hogy az ellenfele milyen vívóstílust használ, ezért egyenlőre védekezett, a gyorsabb ütem érdekében fél kézre fogta a kardját, amit ügyes csuklómozdulatokkal használt. Jaina is a tőle telhető leggyorsabban forgatta a fénykardját, azonban sehogy sem tudta áttörni az ellenfél védelmét. Doryan az Erőt használva arrébb ugrott, és várta mit fog lépni a két Jedi.
-Ketten sem bírtok velem, ez azt jelenti, hogy a Világos Oldalnak komolyan bealkonyodott!