Post by Mylo Karem on Jun 29, 2009 18:34:26 GMT 1
NÉV: Mylo Karem
KOR: 22
FAJ: Ember
KASZT: (Szürke) Jedi - Padawan
NEM: Férfi
KINÉZET: Barna hajú és kék szemű srác. Általában a megszokott Jedi köpenyt szokta viselni, de mostanság jobban részesíti előnyben a feketét. Lézerkardját derekánál hordja, akárcsak a gránátokat.
JELLEM: Kedves, figyelmes, segítőkész, nehéz kihozni a sodrából és imád viccelődni, még ha a helyzet iszonyatosan szörnyű. Ezért is szokott harc közben poénokat elsütni, hogy ezzel is idegesítse ellenfelét. Ám ha családjáról vagy múltjáról kérdezik, rögtön elhallgat. Rossz tulajdonságai szinte egyáltalán nincsenek, kivéve hogy gyenge pontja a nők. Imádja őket, viszont ha ellenük kell harcolni, jobban szeret a háttérben maradni vagy észrevétlenül elmenekülni.
FELSZERELÉS: Fénykard, Jedi Köpeny, KT-400 teherszállító (2 pont), 1db Nehéz ismétlő puska és 2 db gránát.
FÉNYKARD: Szín: Narancssárga, Főkristály: Láva Kristály, Segédkristály: Opila, Energiacella és a markolat egyéb részei.
ELŐTÖRTÉNET: Életem a galaxis gyöngyén, Coruscant-on kezdődött. Késő este volt, mikor bőgésem betöltötte az egyik kórház emeletét. Az elsőszülött voltam családomban. Apám, John Karem egy fegyvergyártó cég, a Onesite vezetője volt, míg édesanyám, Termidt Susan egy közönséges táncos volt. Nem is kell mondanom, hogy egy ”egyéjszakés” kalandból lettem, de ők nem bánták meg. Édesanyám kilépet a bárból, hogy majd ha felnövök, ne keljen szégyenkeznem miatta, s így apám tartott el minket. Ahogy teltek az évek, s úgy látszott, a háború be fog következni. 5 éves voltam, mikor édesapám egy nap bevitt munkahelyére, hogy anyám tudjon rendes munkát keresni. Ám pont azon a napon jött néhány Jedi, hogy Sith vagy egyéb Sötét Erővel felruházott tárgyakat keressenek. Míg apám a Jedi lovagokat vezette, én egy kis szobában maradtam, ahol csak néhány szék volt és egy polcon egy TV. Nagyon unatkozhattam, ugyanis elkezdtem a távirányítót keresni, míg végül unottan a padlóra ültem. Mai napig sem tudom, hogy csináltam, de azt képzeltem, hogy a kezemmel be tudom kapcsolni az eszközt, és sikerült! Nevetgélve kapcsolgattam a csatornákat, míg az egyik Jedi észrevette ezt és jelentette a többieknek. Vért vettek tőlem és bebizonyosodott, hogy az Erő bennem is megmutatkozott. Édesanyám örült a hírnek, hisz ezzel a hazát segíthetem, viszont apám jobban szerette volna, ha a cégét enném át, ám végül is belement és elindult a kiképzésem. Kaptam egy nagyon jó fej mestert, és mivel a lovagok és mesterek száma kisebb lett elhalálozásuk vagy a sok küldetésük miatt egy másik tanítvány is csatlakozott, Egy lila színű Twi’lek lány, Shun.
Elején úgy gondoltam, hogy csak a terhemre lesz, de nagyot tévedtem. Hihetetlenül jól tanult, remekül értett a gépekhez és ahogy az évek teltek egyre jobban összebarátkoztunk. Elválaszthatatlanok lettünk. Szinte folyton együtt lógtunk, és emellett imádtunk bajt keverni. Legelső alkalommal egy légi motort találtunk meg az Akadémia alsó szintjein és azzal végigszáguldottunk. Persze kaptunk büntetést és emellett még mesterünktől is fejmosást kaptunk.
Újabb évek teltek el, míg elértem a 15. életévemet és ezzel elindult az első igazi küldetésem, miszerint meg kell szereznem a kristályomat a fénykardomba. Egy hajóval el is utaztunk a Dantooine-ra, ahol az egyik bányában elkezdtem a keresést. Egy vén, szakálas férfi vigyázott rám, míg mesterem állítólag üzletelni ment. Jó néhány óra telt el, de csak koszt találtam. Végül csalódottan az öreggel a hajómhoz sétáltam, s míg az elaludt, én Shun-t vártam az ő kristályával. Egy fél óra várakozás után meg is jelent egy öregasszonnyal, aki elhozta a hajóhoz, s az öregemberrel máris a part melletti padra leültek. Elmeséltem neki, hogy nem sikerült találnom egy kristályt sem, mire egy Láva Kristályt vett elő zsebéből majd kezembe nyomta. Állítása szerint ezt még gyerekkorában kapta anyjától, aki mára eltávozott. Persze hevesen tiltakoztam, egy ilyen ajándékot nem fogadhatok el, de ő mégis ragaszkodott hozzá. Ekkor történt azaz esett, mellyel ráléptem a Szürke Jedi-k útjára. A körülöttünk lévő természet gyönyörű volt, a nap ment le és a madarak utolsó énekeit lehetett hallani. Igen, nagyon romantikus egy szituáció volt és ezt ki is használtuk. Megcsókoltuk egymást, s egy kicsit elfajult a dolog, de idő előtt befejeztük és a mesterünknek erről egy szót sem szóltunk. Ám mi sem tehettünk úgy, mintha meg sem történ volna. Ugyan úgy jóban voltuk és kedveltük egymást. Kiderült, hogy a mesterünk egy-egy segédkristályért ment el, mely közül nekem az Opila jutott. Az évek gyorsan elszálltak és csomó küldetésen együtt voltunk, melyeket mind tökéletesen elvégeztünk. Ez idő alatt elsajátítottuk a Shii-Cho formát és a Djem So-t.
21 éves voltam, mikor bekövetkezett az a bizonyos sorsdöntő nap. Egyik éjjel a szobámban néztem a csillagokat, mikor hirtelen egy kis droid szállt be az ablakomon. Fenyegetően előkaptam a fénykardomat, mire a gépezet egy elektronikus üzenettáblát hagyott maga után majd elszállt. Érdeklődve kezdtem olvasni a sorokat és döbbentem vettem észre, hogy apámtól jött, akit már lassan 17 éve nem láttam. Az üzenetben az állt, hogy gondjai vannak és nagy valószínűséggel életveszélyben vannak, ám ahogy a dátumot megnéztem, már 3 napja el kellett volna jönnie annak a droidnak. Felébresztettem Shun-t, majd mesterünknek megmutattuk az üzenetet. Döbbenetemre nemet mondott, mire kértem, hogy akkor engem engedjen el, ám azt is megtiltotta, majd vitázni kezdtünk, végül a szobámba küldött. Szinte felrobbanva az idegtől feküdtem az ágyamon, míg elhatároztam: elhagyom a Jedi Akadémiát és elindulok a saját utamra. Úgysem tetszettek a szabályaik és a sok tiltásuk. Éppen az ajtómat zártam be, mire egy ismerős hang hallatszik hátam mögül.
-Én is veled megyek!- mondja kedves mosollyal Shun, miközben a falra támaszkodik.
-Nem kell eljönnöd...- hajtom le fejemet, majd elindulok.
-És ha ÉN akarok elmenni?- kérdezi.
-Ugye tudod, hogy nem jöhetünk akkor vissza?...- kérdezek vissza.
-Igen, de menjünk már!- mondja mosolyogva, s közösen elindultunk.
Az épületbe könnyű volt bejutni, viszont furcsa volt a nagy csendesség. Ahogy elértük a 25. emeletet, apám dolgozóirodájába siettünk. Lassan kinyílt az ajtó, mire lézerlövedékekkel fogadtak minket. Sajnos a sötétből egyáltalán nem lehetet meghatározni honnan jönnek a lövések.
-Tünjetek innen, rohadt zsoldosok!- ordítja valaki kétségbeesetten, de rögtön felismerem apám hangját.
-Apa, én vagyok az!- emelem fel kezeimet, majd lassan kisétálok.
Édesapám döbbenten néz rám, s a fegyver lassan a földre esik. Beletelt egy kis időbe míg lenyugodott és képes volt beszélni. Évekkel ezelőtt egy új katonai fegyveren dolgoztak, viszont a kísérlet félresikerült és milliókat kellett kifizetnie, amikre már nem elég pénze, így kénytelen volt egy Hutt-tól pénzt kölcsönözni. Ám a tartozást nem tudta visszafizetni, így a Hutt megfenyegette, hogy ha nem fizet, megöleti. Rájöttem, mekkora hiba is volt ilyen sok ideig távol lenni. Szinte el is felejtettem családomat. A következő pillanatban viszont az egész épület megremegett. Ahogy kinéztük az ablakon, néhány jármű állt meg az épület előtt és egy nagy fegyverre elkezdték lőni a szinteket. Gyorsan menekülőre fogtuk, de addigra az egész épület remegett és omladozott, míg egy véletlen folytán a plafon beomlott és a törmelék jó része csapdába ejtette apámat. Megpróbáltuk kimenteni, de túlságosan veszélyessé vált a helyzet.
-Fiam, én szégyellem magam, hogy ilyen mélyre lesülyedtem...köh-köh...e-egy emelettel lejebb van egy hajóm, azzal elmenekülhettek...kérlek...- mondta el utolsó szavait, míg végül könnyezve otthagytuk.
Időben sikerült megtalálnunk az űrhajót, majd azzal elmenekültünk az omladozó épülettől, míg néhány másodperc múlva az egész összedőlt, kisebb-nagyobb robbanásokkal és a zsoldosok járműveiknek nyomuk sem maradt. Az űrhajómban Shun megtalált egy lézerpuskát, 2 gránátot és talán négy hónapra elegendő élelmet. A kérésére őt elvittem szülőbolygójára, az Alderaan-ra, majd búcsút vettünk egymástól. Csak reménykedtem benne, hogy még találkozunk...
Mai napig az űrt járom és kalandokat keressek, hogy segítsek az ártatlanoknak, Sith-eket vadásszak le és megkeressem apám gyilkosát.
Avatar
KOR: 22
FAJ: Ember
KASZT: (Szürke) Jedi - Padawan
NEM: Férfi
KINÉZET: Barna hajú és kék szemű srác. Általában a megszokott Jedi köpenyt szokta viselni, de mostanság jobban részesíti előnyben a feketét. Lézerkardját derekánál hordja, akárcsak a gránátokat.
JELLEM: Kedves, figyelmes, segítőkész, nehéz kihozni a sodrából és imád viccelődni, még ha a helyzet iszonyatosan szörnyű. Ezért is szokott harc közben poénokat elsütni, hogy ezzel is idegesítse ellenfelét. Ám ha családjáról vagy múltjáról kérdezik, rögtön elhallgat. Rossz tulajdonságai szinte egyáltalán nincsenek, kivéve hogy gyenge pontja a nők. Imádja őket, viszont ha ellenük kell harcolni, jobban szeret a háttérben maradni vagy észrevétlenül elmenekülni.
FELSZERELÉS: Fénykard, Jedi Köpeny, KT-400 teherszállító (2 pont), 1db Nehéz ismétlő puska és 2 db gránát.
FÉNYKARD: Szín: Narancssárga, Főkristály: Láva Kristály, Segédkristály: Opila, Energiacella és a markolat egyéb részei.
ELŐTÖRTÉNET: Életem a galaxis gyöngyén, Coruscant-on kezdődött. Késő este volt, mikor bőgésem betöltötte az egyik kórház emeletét. Az elsőszülött voltam családomban. Apám, John Karem egy fegyvergyártó cég, a Onesite vezetője volt, míg édesanyám, Termidt Susan egy közönséges táncos volt. Nem is kell mondanom, hogy egy ”egyéjszakés” kalandból lettem, de ők nem bánták meg. Édesanyám kilépet a bárból, hogy majd ha felnövök, ne keljen szégyenkeznem miatta, s így apám tartott el minket. Ahogy teltek az évek, s úgy látszott, a háború be fog következni. 5 éves voltam, mikor édesapám egy nap bevitt munkahelyére, hogy anyám tudjon rendes munkát keresni. Ám pont azon a napon jött néhány Jedi, hogy Sith vagy egyéb Sötét Erővel felruházott tárgyakat keressenek. Míg apám a Jedi lovagokat vezette, én egy kis szobában maradtam, ahol csak néhány szék volt és egy polcon egy TV. Nagyon unatkozhattam, ugyanis elkezdtem a távirányítót keresni, míg végül unottan a padlóra ültem. Mai napig sem tudom, hogy csináltam, de azt képzeltem, hogy a kezemmel be tudom kapcsolni az eszközt, és sikerült! Nevetgélve kapcsolgattam a csatornákat, míg az egyik Jedi észrevette ezt és jelentette a többieknek. Vért vettek tőlem és bebizonyosodott, hogy az Erő bennem is megmutatkozott. Édesanyám örült a hírnek, hisz ezzel a hazát segíthetem, viszont apám jobban szerette volna, ha a cégét enném át, ám végül is belement és elindult a kiképzésem. Kaptam egy nagyon jó fej mestert, és mivel a lovagok és mesterek száma kisebb lett elhalálozásuk vagy a sok küldetésük miatt egy másik tanítvány is csatlakozott, Egy lila színű Twi’lek lány, Shun.
Elején úgy gondoltam, hogy csak a terhemre lesz, de nagyot tévedtem. Hihetetlenül jól tanult, remekül értett a gépekhez és ahogy az évek teltek egyre jobban összebarátkoztunk. Elválaszthatatlanok lettünk. Szinte folyton együtt lógtunk, és emellett imádtunk bajt keverni. Legelső alkalommal egy légi motort találtunk meg az Akadémia alsó szintjein és azzal végigszáguldottunk. Persze kaptunk büntetést és emellett még mesterünktől is fejmosást kaptunk.
Újabb évek teltek el, míg elértem a 15. életévemet és ezzel elindult az első igazi küldetésem, miszerint meg kell szereznem a kristályomat a fénykardomba. Egy hajóval el is utaztunk a Dantooine-ra, ahol az egyik bányában elkezdtem a keresést. Egy vén, szakálas férfi vigyázott rám, míg mesterem állítólag üzletelni ment. Jó néhány óra telt el, de csak koszt találtam. Végül csalódottan az öreggel a hajómhoz sétáltam, s míg az elaludt, én Shun-t vártam az ő kristályával. Egy fél óra várakozás után meg is jelent egy öregasszonnyal, aki elhozta a hajóhoz, s az öregemberrel máris a part melletti padra leültek. Elmeséltem neki, hogy nem sikerült találnom egy kristályt sem, mire egy Láva Kristályt vett elő zsebéből majd kezembe nyomta. Állítása szerint ezt még gyerekkorában kapta anyjától, aki mára eltávozott. Persze hevesen tiltakoztam, egy ilyen ajándékot nem fogadhatok el, de ő mégis ragaszkodott hozzá. Ekkor történt azaz esett, mellyel ráléptem a Szürke Jedi-k útjára. A körülöttünk lévő természet gyönyörű volt, a nap ment le és a madarak utolsó énekeit lehetett hallani. Igen, nagyon romantikus egy szituáció volt és ezt ki is használtuk. Megcsókoltuk egymást, s egy kicsit elfajult a dolog, de idő előtt befejeztük és a mesterünknek erről egy szót sem szóltunk. Ám mi sem tehettünk úgy, mintha meg sem történ volna. Ugyan úgy jóban voltuk és kedveltük egymást. Kiderült, hogy a mesterünk egy-egy segédkristályért ment el, mely közül nekem az Opila jutott. Az évek gyorsan elszálltak és csomó küldetésen együtt voltunk, melyeket mind tökéletesen elvégeztünk. Ez idő alatt elsajátítottuk a Shii-Cho formát és a Djem So-t.
21 éves voltam, mikor bekövetkezett az a bizonyos sorsdöntő nap. Egyik éjjel a szobámban néztem a csillagokat, mikor hirtelen egy kis droid szállt be az ablakomon. Fenyegetően előkaptam a fénykardomat, mire a gépezet egy elektronikus üzenettáblát hagyott maga után majd elszállt. Érdeklődve kezdtem olvasni a sorokat és döbbentem vettem észre, hogy apámtól jött, akit már lassan 17 éve nem láttam. Az üzenetben az állt, hogy gondjai vannak és nagy valószínűséggel életveszélyben vannak, ám ahogy a dátumot megnéztem, már 3 napja el kellett volna jönnie annak a droidnak. Felébresztettem Shun-t, majd mesterünknek megmutattuk az üzenetet. Döbbenetemre nemet mondott, mire kértem, hogy akkor engem engedjen el, ám azt is megtiltotta, majd vitázni kezdtünk, végül a szobámba küldött. Szinte felrobbanva az idegtől feküdtem az ágyamon, míg elhatároztam: elhagyom a Jedi Akadémiát és elindulok a saját utamra. Úgysem tetszettek a szabályaik és a sok tiltásuk. Éppen az ajtómat zártam be, mire egy ismerős hang hallatszik hátam mögül.
-Én is veled megyek!- mondja kedves mosollyal Shun, miközben a falra támaszkodik.
-Nem kell eljönnöd...- hajtom le fejemet, majd elindulok.
-És ha ÉN akarok elmenni?- kérdezi.
-Ugye tudod, hogy nem jöhetünk akkor vissza?...- kérdezek vissza.
-Igen, de menjünk már!- mondja mosolyogva, s közösen elindultunk.
Az épületbe könnyű volt bejutni, viszont furcsa volt a nagy csendesség. Ahogy elértük a 25. emeletet, apám dolgozóirodájába siettünk. Lassan kinyílt az ajtó, mire lézerlövedékekkel fogadtak minket. Sajnos a sötétből egyáltalán nem lehetet meghatározni honnan jönnek a lövések.
-Tünjetek innen, rohadt zsoldosok!- ordítja valaki kétségbeesetten, de rögtön felismerem apám hangját.
-Apa, én vagyok az!- emelem fel kezeimet, majd lassan kisétálok.
Édesapám döbbenten néz rám, s a fegyver lassan a földre esik. Beletelt egy kis időbe míg lenyugodott és képes volt beszélni. Évekkel ezelőtt egy új katonai fegyveren dolgoztak, viszont a kísérlet félresikerült és milliókat kellett kifizetnie, amikre már nem elég pénze, így kénytelen volt egy Hutt-tól pénzt kölcsönözni. Ám a tartozást nem tudta visszafizetni, így a Hutt megfenyegette, hogy ha nem fizet, megöleti. Rájöttem, mekkora hiba is volt ilyen sok ideig távol lenni. Szinte el is felejtettem családomat. A következő pillanatban viszont az egész épület megremegett. Ahogy kinéztük az ablakon, néhány jármű állt meg az épület előtt és egy nagy fegyverre elkezdték lőni a szinteket. Gyorsan menekülőre fogtuk, de addigra az egész épület remegett és omladozott, míg egy véletlen folytán a plafon beomlott és a törmelék jó része csapdába ejtette apámat. Megpróbáltuk kimenteni, de túlságosan veszélyessé vált a helyzet.
-Fiam, én szégyellem magam, hogy ilyen mélyre lesülyedtem...köh-köh...e-egy emelettel lejebb van egy hajóm, azzal elmenekülhettek...kérlek...- mondta el utolsó szavait, míg végül könnyezve otthagytuk.
Időben sikerült megtalálnunk az űrhajót, majd azzal elmenekültünk az omladozó épülettől, míg néhány másodperc múlva az egész összedőlt, kisebb-nagyobb robbanásokkal és a zsoldosok járműveiknek nyomuk sem maradt. Az űrhajómban Shun megtalált egy lézerpuskát, 2 gránátot és talán négy hónapra elegendő élelmet. A kérésére őt elvittem szülőbolygójára, az Alderaan-ra, majd búcsút vettünk egymástól. Csak reménykedtem benne, hogy még találkozunk...
Mai napig az űrt járom és kalandokat keressek, hogy segítsek az ártatlanoknak, Sith-eket vadásszak le és megkeressem apám gyilkosát.
Avatar
