Corellia

[Jarod Farani]

Corellia a Köztársasághoz való csatlakozás óta is büszkén járja saját útját, időnként akár a nagyobb galaktikus közösség kárára is. Egy állhatatosan független világ, amely egy állhatatosan független szektort vezet, mely hagyományosan befelé tekintő, elkülönülve a megrázó politikai eseményektől, melyek átalakították a galaxist időről-időre.

Négy másik bolygóval egyetemben kering a corelliai szektor Corell csillaga körül Az egész rendszer egy asztrofizikai különlegesség, egy rejtélyes ereklye, talán egy hihetetlenül fejlett ősi kultúra által hátrahagyva.

Corellia egy erdőkkel, mezőkkel, magas, kopár hegységekkel és tengerekkel borított csodálatos világ. Kora és a galaktikus ügyekre való befolyása ellenére nem urbanizálódott el, mint Coruscant. A Corelliaiak büszkék a hatalmas pengefű-mezőkre, és a szennyezetlen homokpartokra.



A bolygó úgy is ismert, mint a rendszer "Nagytestvére", adminisztrációs központként működik az egész szektor számára. A bolygót egy diktátor vezeti, ám a szektort a Galaktikus Szenátusban egy szenátor képviseli.

[Jarod Farani]

[Jaina]

A hálókabinomba felszerelt jelzőberendezés hangjára egy pillanat alatt felébredtem, és kezem egyszerre a fénykard markolatára kulcsolódott. Kellett néhány pillanat, hogy realizáljam, csak a navigációs computer küldött jelzést: nemsokára megérkezünk.
Sóhajtottam egy mélyet ahogy elengedtem a fénykardomat, és feltápászkodtam az ágyról. A legutóbbi akciónk után elég forró lett a talaj. A Bothawuin, Drev'starn kikötőjében iktattunk ki néhány sith járőrhajót Jainával. Ez már-már rutinakciónak számított, de most a sith-ek nagyobb érdeklődést mutattak felénk, mint az egészséges lett volna: lezárták a kikötőt, majd a megfigyelésük alá vonták a teljes közlekedést is. Mindenáron el akarták kapni a szabotőröket, még most se hiszem el, hogy egy darabban megúsztuk.
Na de a lényeg az, hogy sikerült meglépni Bothawuiról, bár azóta nem alszom olyan nyugodtan, mint előtte. Mindegy, majd túl leszek ezen is…
Egy rövid nyújtózkodás után aztán az övemre akasztottam a kardomat, úgy hagytam el a kabinomat. Körbepillantottam, és bár nem láttam Jainát, éreztem a jelenlétét a lakrészében. Elvileg ő is hallotta a jelzést, gondolom nemsokára csatlakozik hozzám. Addig is, ideje kihozni ezt a taligát a hipertérből…
Előrementem a pilótafülkébe, leültem a székembe és vártam, hogy a számláló elérje a nullát. Igazából magam sem tudom, miért ezt választottuk következő úti célnak. Nem szólt semmi konkrét érv a Corellia mellett, egyszerűen így éreztük helyesnek. Út közben meditáltam a dolgon, de nem találtam igazi választ. Lehet, hogy azért indultunk el errefelé, mert mindkettőnknek ez a szülőbolygója és tudat alatt a védelmét keressük? Esetleg az Erő sugallta, mint következő úti cél?
Nem tudom, de vagy így, vagy úgy, előbb-utóbb ki fog derülni.
A gondolatmenetemből végül az egyre erősödő csipogás zökkentett ki. A számítógép számlálója szépen lassan elérte a nullát, mire magam felé húztam a hiperhajtómű-vezélő kart, és a hiperűr fényes ege átadta magát a csillagoknak, és Corellia-nak.
Ráálltam egy leszállóvektorra, és bejelentkeztem a repülésirányítóknak. A régi ismerőseimnek köszönhetően volt néhány hamis azonosítóm, amik most módfelett jól jöttek. Lényeg a lényeg, pár pillanat múlva kaptam a választ, hogy a hármas dokkot szabaddá tették az újonnan érkező coruscanti teherhajó részére…

[Jaina Tarmin]

[Jarod]

A sziréna éles sikolya betöltötte az apró kabint, mire a lány zöld szemei felpattantak s egy pillanatig meglepetten meredtek a mennyezetre, mire rádöbbent hogy hol is van voltaképpen. Egy kézmozdulattal elhallgattatta a jelzőkészüléket. Na igen, ez is olyan dolog volt, amit a Jedik elitéltek: egyszerű, mindennapi cselekedetek végrehajtása az Erővel... és több másikhoz hasonlóan ez a szabály is olyan volt, ami Jainát abszolút hidegen hagyta, mert értelmetlennek tartotta. Miért ne tehetné meg, ha képes rá? Ez nem mások kihasználása, a gyengébb elnyomása... csak egy egyszerű kapcsoló. Nem árt vele senkinek, ha ily módját választja az elforditásának.
Rövid ábrándozás után úgy döntött: ideje felkelni: hamarosan megérkeznek a Corellia-ra. Mindig szivesen jött ide: habár életének csak csekély hányadát töltötte itt, attól még ezt tekintette szülőbolygójának s valamennyire a hazájának is - s a Jedik szétszóródása, a templomok elnéptelenedése óta ez a ragaszkodás csak erősödött. Úgy érezte, végre hazatér egy hosszú út után... bár hogy mit hoz a holnap akár csak itt, a bolygón, az egy érdekes kérdés volt. Nem egyszerű a számkivetettek sorsa, az már biztos: elég, ha egyetlen ember felismeri őket és onnantól ismét kezdődik az eszeveszett menekülés.
Felállt s öltözni kezdett. Mivel most nem volt tervben semmiféle összetűzés az éppen aktuális kormánnyal, Jedi-öltözékben mutatkozni pedig nem lett volna egy életbiztositás, igy egy egyszerű, krémszinű felsőt s hozzá illő nadrágot választott. Övét is felcsatolta, melynek hátulján egy apró övtáska kapott helyet: ebben tartotta a fénykardját, amikor nem volt tanácsos nyiltan viselnie. Előhúzta a fegyvert s egy pár pillanatig csak nézte a markolatot, szinte eggyé vált fegyverével: ezt az apró szertartást minden alkalommal elvégezte, ahányszor csak útjára indult. Az övébe tűzte sugárvetőjét és vibrokardját is, eltett pár energiacellát is tartalékba: fő a biztonság. Belenézett az apró tükörbe, amit mestere tudtán kivül szerzett be és szerelt fel... hiszen sok más mellett ez is olyan dolog volt, ami nem szokványos egy Jedi életében. Jaina nem volt szokványos Jedi... s ámbár Jarod eddig elég jól tolerálta az apró dolgait, nem tudta meddig mehet el s hol sokall be mestere. Jarod Jedi volt, méghozzá talpig Jedi... s annak ellenére, hogy rengetegmindent átéltek együtt, a veszély ebben a kapcsolatban is benne rejlett.
A veszély mindehol ott volt.
Kilépett a hajó szűkös folyosójára s lezárta maga mögött a kabinajtót, majd elindult előre, a pilótafülkébe. Pont akkor léptek ki a hipertérből, amikor elérte a kabint: igy még láthatta, ahogy a fényes csikok csillagokká zsugorodnak s feltűnik a szeretett bolygó a horizonton. Eszébe jutott apja is: biztosan fog időt szakitani arra, hogy meglátogassa. Sőt, talán még rég nem látott anyjával is találkozhat... ez a lehetőség mosolyt csalt arcára, pedig mostanában nem volt oka a vidámságra. Megviselte ez az egész: a bujkálás, az állandó harcok, a majdnem-magány... de természetesen ezt nem emlitette Jarodnak. A mester biztos érezte, de nem hozta szóba: úgysem tehetett semmit ezügyben.
- Mester - szólalt meg halkan, fejet hajtva mentora előtt, tekintetét a Corellia-ra szegezve.

[Jarod Farani]

-Jó reggelt- köszöntem egy halovány félmosollyal a lánynak, miután a földi irányító visszajelzett.
„Mester…”
Már sokszor mondtam Jainának, hogy nem muszáj így hívnia, de ő szemmel láthatóan ragaszkodott hozzá – egy idő után aztán inkább el is hanyagoltam a témát. Tudtam, hogy lassan eljön az idő, hogy a lányból is teljes értékű jedi legyen, én pedig ezért, már lassan évek óta egyre inkább igyekeztem úgy kezelni, mint régen. Mint régen, mielőtt a mestere lettem.
Bár soha nem mondtam neki, az én perspektívámból mindig is különlegesnek számított a kapcsolatunk. Régebben – még amikor „frissen kinevezett” lovag voltam - gyakran beszélgettem a többi jedivel, hogy hogyan kezelik a padawanjukat, milyenek a tanítási módszereik... Ezek után persze mindig levontam magamban a következtetést, vagy én csinálok valamit nagyon rosszul, vagy sikerült egy különleges társat találni magam mellé. Ennek több oka volt, talán a viszonylag kicsi korkülönbség, talán a régóta tartó ismeretség, talán maga a lány stílusa, nem tudtam volna pontosan megmondani. A lényeg, hogy a többiek, a „keményvonalas jedik” teljesen a saját mintájukra nevelték a padawanjaikat, szinte semmiben sem adtak nekik szabad kezet. Én ezzel ellentétben igyekeztem már a legelejétől számítva nagyobb mozgásteret biztosítani a lánynak, mindig őszintén beszéltem vele, nem hallgattam el előle a „durvább témákat” sem – amiért gyakran meg is szóltak, de nem tudott meghatni. Egykori mesterem is így tanított engem, aminek csak a halála után kezdtem el megérteni a lényegét: soha nem lehet tudni, mit tartogat a holnap. Ha egy napon eltűnik a mentor az ember mellől, utána is tudnia kell érvényesülni.
Igyekeztem hát ilyesfajta mintára nevelni Jainát, főleg azóta, hogy a háború kitört. Már az ismeretségünk legelején tudtam, hogy soha nem fogok tudni úgy tekinteni rá, mint a többi mester a padawanjára. Nekem Jaina nem a tanítványom volt, sokkal inkább a barátom – még ha ezt így soha nem is mondtam meg neki. Talán emiatt is, de úgy éreztem, egy sokkal belsőségesebb kapcsolat alakult ki közöttünk. Szerintem valahol a lelke mélyen tisztában volt vele, hogy tudok - de legalábbis sejtem a nagy részét - az apróbb „lázadásainak” a jedik tradícióival szemben, de úgy vagyok vele, hogy szerintem jól teszi. Én is hasonlóan viselkedtem fiatalkoromban, mégis lovag lettem a végén – bár a tanács soha nem díjazta a magánakcióimat. Ez van. Mindegy, ez nem számít már. Nincs többé tanács, nincs többé jedi rend, ezért is jutottunk ide.
Ez is viseli meg a lányt. Nagyon jól tudtam, hogy milyen nehezen viseli az állandó versenyfutást az idővel, a hontalanságot, a magányt. Most is hiába láttam a mosolyt az arcán, ott volt mögötte az üresség is...
Félreértés ne essék, mindennél jobban tisztelem a tanítványom magánéletét. Soha nem próbáltam meg kifürkészni a gondolatait, soha nem akartam erőszakosan kicsikarni belőle az igazságot, én hittem benne, hogy a jedik közötti kapcsolat is alapulhat azon, ami az egyszerű emberek között van jelen: a kölcsönös bizalom. Egyedül a lány érzelmei voltak azok, amik gyakran eljutottak hozzám, de azokat sem szerettem szóvá tenni. Majd ha akar, úgyis beszél róluk önszántából.
- Minden rendben? –tettem fel végül a klisés kérdést, mielőtt visszafordultam volna a műszerfal felé, még egyszer ellenőrizni a vektorunkat.

[Jaina Tarmin]

A hivatalos válasz hiánya nem érte váratlanul: tudta, hogy mestere kevéssé ragaszkodik az ilyesfajta tradiciókhoz, ő viszont - talán pont ezért - annál inkább. Tisztában volt vele, hogy Jarod sem az a tipikus minta-Jedi, de a véleményük azt illetően, hogy mit érdemes követni és mi a fölösleges, élesen különbözött. Igaz, hogy kettejük kapcsolta... más volt, mint a többi mester-padawan viszony - legalábbis amennyire a lány meg tudta itélni, de tudása nem volt túl széleskörű ezen a téren. Sokkal közvetlenebbek voltak egymással és Jaina nagyra értékelte, hogy Jarod igy áll hozzá, hiszen amig a padawan részéről elvárt volt ez a közvetlenség, addig a mesterek oldaláról monthatni pont az ellenkezője volt a bevett szokás. A lány úgy érezte, hogy profittál a kapcsolat ezen formájából: nem válik olyan kiégett, érzelemmentes alakká, mint a Jedik többsége. A szenvedélyen volt a hangsúly, habár azt sokan a Sötét Ösvényhez sorolták: ő minden ügyért szenvedéllyel küzdött, amiben hitt s nem vette volna jó néven, ha pont ezt a tulajdonságot próbálnák kiirtani belőle... de szerencsére szent volt a béke ebben a formában.
Az ezt követő kérdés szintén nem volt nagy meglepetés: Jarod minden alkalommal feltette, amikor csak tehette.
- Természetesen - válaszolt halk hangon, miközben leült a másodpilóta ülésébe, tekintetét még mindig a bolygóra szegezve. - Nagyobb rendben nem is lehetne... legalábbis jelen körülmények között. - egy pillanatig elmélázott, szünetet tartott. - Furcsa igy élni... a Rend nélkül, üldöztetve, nap mint nap szembenézve a halállal... de azthiszem kezdek hozzászokni. Nem mintha lenne más választásom... - egy félmosoly kúszott ajkaira, de örömtelen volt, inkább a helyzet keserű ironiáját mosolyogta meg. - hátradőlt s továbbra is ábrándozva, szinte alig pislogva bámulta a bolygót. A hazája volt, pedig... - ... igazából még soha nem jártam itt, de azt hiszem azt érzem: hazaértem. - fejezte be monológját, majd ő is a műszerekre szegezte a tekintetét. Lehet, hogy túl messzire ment...? Későn kapott észbe, hogy a renden belül tiltott mindennemű ragaszkodás... de egy pillanat múlva megnyugodott: bizott benne, hogy Jarod nem fogja olyan komolyan venni ezt a szabályt (sem).

[Jarod Farani]

Elgondolkozva hallgattam Jaina szavait, miközben egyre közelebb kerültünk a bolygóhoz. Bár nem mondott semmi újat, de mégis… Kimondta azokat a dolgokat, amiket én is érzek… Amikre már évek óta keresem a megoldást, de csak nem sikerült megtalálni.
Az igazság az, hogy már többször is belekezdtünk ebbe a beszélgetésbe, de még soha nem sikerült a végére érnünk. Valahogy olyan volt, mintha kényelmetlen lenne beszélni erről a témáról, vagy nem tudom. Jaina sem szívesen emlegette és én is inkább kerültem… Most azonban, hogy pár perc múlva le fogunk szállni azon a bolygón amiről mindketten származunk, úgy tűnt, hogy ténylegesen hazatérünk – még ha ez lehetetlen is volt.
Megéreztem a pillanatnyi ijedtséget, ami átjárta a lányt a monológja után, de csak diszkréten elmosolyodtam. Mindenbizonnyal nem tudta, hogy hogyan fogok reagálni a szavaira, amik homlokegyenest ütköznek a jedik tradícióival: semmihez sem szabad igazán kötődni, ragaszkodni…
Nem tartottam magam egy különösebben lázadozó embernek – csak néha fordultam szembe a tanács akaratával, de azok mind kivételes és fontos dolgok voltak – azonban mégis, ideje volt továbblépni. Rengeteg mindent köszönhetek a rendnek, szinte az egész életemet, azonban már nem tudom, hogy foggal-körömmel kell-e, vagy akár szabad-e ragaszkodni mindenhez, amit tanítottak. A jedik bölcsessége legendás, de a szavuk mégsem szentírás… Most pedig, hogy a lovagok és a mesterek meghaltak vagy szétszóródtak a galaxisban, nem voltam benne biztos, hogy nem lenne-e esetleg itt az ideje átértékelni a rend tanításait. Nem mintha valami aggastyán öregember lettem volna a magam huszonhat évével, de már nekem is sok volt néha a folyamatos utazás, menekülés, a megállás nélküli harc és az, hogy soha nem nézünk vissza… Hát még akkor Jaina mit érezhetett?
Bármennyire is igyekezett tartani a felgyorsult életünk tempóját, legbelül még mindig az a törékeny lány volt, akit anno megismertem. Már többször is gondoltam rá, hogy esetleg felvetem a letelepedés ötletét, de mindig lebeszéltem magam róla. Hosszú órákon át meditáltam a dolgon, de mindig ugyanaz lett az eredmény: nem reális az elképzelés…
Két jedi, békés, nyugodt életet él egy olyan galaxisban, ahol minden második lény vadászik rájuk. Valószínű… Meg amúgy sem nagyon tudtam volna magunkat elképzelni a párologtatók mellett dolgozni, vagy űrhajókat szerelni.
Persze volt még egy lehetőség, a remete élet… De nem hiszem, hogy működött volna. Bár még rengeteg minden volt, amit meg kellett tanítanom a lánynak és rengeteg dologban kellett volna még nekem is elmélyülni; de sem Jaina, sem én nem vagyunk olyanok, hogy ölbe tett kézzel végig bírnánk nézni, ahogy a sith-ek elpusztítják a galaxist… Hát igen, mindent összefoglalva: jelen pillanatban még szó sem lehetett letelepedésről… Talán később… Talán pár év múlva… de most még semmiképpen.
Sóhajtottam egy mélyet, mielőtt válaszra nyitottam volna a számat:
- Azt hiszem, tudom hogy mit érzel… Nem is olyan régen még én is hasonló dolgokon gondolkoztam… - elhallgattam pár másodpercre, hagytam, hogy az egyre erősödő süvítő hang betöltse a pilótafülkét: beértünk a bolygó légkörébe.
- Nem tudom, hogy minek nevezzem ezt a bolygót… A szülőföldem, de mégsem az otthonom… Többször jártam már itt mióta csatlakoztam a rendhez, de soha semmi nem változott… Eleinte összesúgtak mögöttem az emberek akik ismerték a szüleimet, de már ők is egyre kevesebben vannak… vagy csak egyszerűen nem ismernek fel… - nem beszéltem még ezekről a dolgokról a lánynak, a szüleimről pedig végképp nem; de mint mondtam: át kell értékelni azokat a dolgokat, hogy mit osztunk meg a másikkal és mit nem…
- Igazából azt sem tudom, hogy miért vetettem fel az ötletét annak, hogy ide látogassunk… - tettem még hozzá elhalkuló hangon, miközben átállítottam a hajtóműveket a légköri viszonyokhoz…

[Jaina Tarmin]

Elgondolkodva hallgatta a mestere szavait. Igazából... álmában sem gondolta volna, hogy Jarodnak is vannak ilyen gondolatai de most, hogy a férfi bevallotta, egyszeriben... nyilvánvalónak tűnt, hogy ez igy van. Jarod is corellia-i volt, s mint ilyen, elszakithatatlan az otthonától... legalábbis a mondás igy tartja. S ő sem volt azafajta Jedi, akiről a tankönyveket mintázzák, szóval teljes mértékben belefért a személyiségébe ez a vonzalom a bolygó iránt, még ha nem is tudja beazonositani... legalábbis a szavai alapján.
- Szerintem természetes, hogy az ember vonzódik az otthonához. - mondta végül szűkszavúan. Jarod azt tanitotta neki, hogy jobb, ha magától jön rá a dolgokra, mintha egyszerűen elé tenné azokat... s most egy gondolatban hozzátett gúnyos félmosoly kiséretében alkalmazta ezt a szabályt... habár majdnem biztos volt benne, hogy Jarod is eljutott arra a következtetésre, ahova ő, de... elég kényelmetlen téma volt ez a lány számára ahhoz, hogy félbehagyja a beszélgetést. Az ember ritkán szereti kitárgyalni azt, amiben még ő maga sem biztos.
Lassan beértek a bolygó légkörébe, s az ismerősen csengő zúgás nyomán egy másik probléma körvonalazódott a lány fejében.
- Hova fogunk menni? - tette fel a kérdést. - Itt is van valami ismerősöd, mint Bothawui-n, aki majd elbújtat minket? - hangjába egy cseppnyi gúny vegyült: éppen a Bothawui-ról jöttek... s nem kedvtelésből utaztak, az biztos. Bár ha jobban belegondolt volna, akkor eszébe jut, hogy Corellia soha nem tartozott szorosan sehová, igyekezett megőrizni a függetlenségét, igy még az is elképzelhető, hogy itt nem, vagy csak elenyésző mértékben fognak feltűnni a fejvadászok. De akár igy, akár úgy: nem alhatnak az utcán.
Újra az apja jutott eszébe: már alig várta, hogy újra találkozzanak. Az nem volt kérdés, hogy le tudja rázni Jarodot néhány órára, de az annál inkább, hogy ez mikor fog összejönni... de előbb-utóbb biztosan. Eddig egy alkalommal tudtak beszélni, azt is csak röviden... s elválásuk óta annyi-annyi év eltelt, annyi minden történt vele s történhetett a tábornokkal is, annyi mesélni- és megbeszélnivaló, hogy egy év is kevés lenne rá... de ha lesz is alkalmuk erre most, akkor is szűkös időkorláttal, hiszen egy idő után mestere is gyanút fogna... habár majdnem biztos, hogy tudni fog róla. Mindig mindent tud... és ez néha elég irritáló. De... ez van, bele kell törődni.

[Jarod Farani]

Végülis igaz... gondoltam magamban, a lány otthonra vonatkozó megjegyezése után. Valahogy természetes dolog hazavágyni, érezni az otthon közelségét... csak az a baj, hogy nekem/nekünk már régóta nincs hazánk - pedig már tényleg nagy szükségünk lenne egy kis nyugalomra. Na mindegy, nem nagyon volt időm elgondolkozni ezeken a dolgokon mégegyszer, mert Jaina egy kérdéssel folytatta:
- A fővárosba, Coronet-be tartunk - kezdtem bele a válaszomba, miközben néhány fokot állítottam a vektorunkon és fokozatosan csökkentettem a hajtóművek teljesítményét - Amúgy nem, nincs itt ismerősöm... Illetve van, de olyan nincs akihez mehetnénk, vagy akire rá merném bízni magunkat... - a padawanom gunyoros hangja mellett azonban kivételesen nem tudtam fejet hajtani - Garrus-ra pedig ne neheztelj! Nem ő adott ki minket a sith-eknek, nem tehet róla, hogy épp aznap tartottak razziát a boltjában.
Nyugodtan beszéltem, de volt egy kis él a hangomban. Garrus mellettünk harcolt Ord Mantell-en pár éve, nem egyszer kockáztatta az életét, hogy mi ép bőrrel megússzuk... nem érdemelte meg, hogy olyan dolgokért legyen rá mérges az ember, amit el sem követett. Így is, ha ő nem tartja fel a járőröket, nem lett volna időnk meglépni mielőtt a raktárba értek volna.
Na de visszatérve a jelenre, nem tudom kihez fordulhattunk volna. Egykori mesterem révén ismertem néhány embert a bolygóról, de már évek óta nem láttam őket, nem tudhattam melyik oldalon állnak. Egyetlen ember jöhetett szóba a bolygón, Jaina apja, Josef Tarmin - de őt nem akartam belekeverni az ügyünkbe. Van elég baja a folyamatos rendfenntartással, a politikai oldalak közötti egyensúlyozással, nem hiányzik neki, hogy még két jedi is beállítson hozzá menedékért...
Vetettem egy féloldalas pillantást a mellettem ülő lányra. Ő is tisztában volt vele, hogy a bolygón van az apja, de hogy mit tervez, találkozni akar-e vele vagy sem, nem tudhattam...
- Az apád a legutóbbi hírek szerint a bolygón van - kezdtem - de hozzá nem akarok fordulni... igazság szerint, a legjobb az lenne, ha egyáltalán nem is tudná, hogy a bolygón vagyunk... - tettem még hozzá, miközben benavigáltam a hajót a város szélén lévő űrkikötőbe.
A jediknek nincs megengedve a feltétlen ragaszkodás, Jaina azonban máshogy látta ezeket a dolgokat. Tudtam, hogy még mindig szereti az apját, ez nyilvánvalóvá vállt, amikor néhány éve telos felett találkoztunk vele - azonban nem biztos, hogy ez olyan szerencsés dolog volt. Jó persze, mindenki szeretné, hogy legyen egy biztos pont az életében, de a lány és a családja élete már különvált, méghozzá már tizenkét éve. Rengeteg idő egy embernek, hogy megváltozzon - akár pozitív, akár negatív irányba. Ezt többször mondtam már a lánynak, hogy soha senkiben ne bízzon meg feltétlenül, főleg ne a "rég nem látott ismerősökben," mert könnyen meglepetés érheti.
- Veszélyes lenne - folytattam hosszú szünet után, miután már földet értünk - Nem csak nekünk, de a tábornoknak is -fordultam szembe Jainával- Fontos ember, a sith-ek tisztában vannak vele, hogy ki a lánya, kizárt, hogy ne figyelné valaki. Ha pedig a tudtukra kerül, hogy két jedi látogatta meg Josefet, súlyos veszélybe kerül mind a rangja, mind az élete... hogy a bolygó politikai helyzetéről ne is beszéljünk.
Fejeztem be a monológomat. Még pár másodpercig komolyan fürkésztem a lány tekintetét, mintegy a tudtára adva: most halálosan komolyan beszéltem. Csak ez után álltam fel a pilótaülésből és rejtettem el a fénykardomat a hosszú kabátom alá.
Az előbbi beszédemmel talán kicsit magamat is győzködtem, hogy miért nem szabad meglátogatnunk a tábornokot, mert bár kétség nem férhetett a lojalitásához; de csak őt sodortuk volna veszélybe. Nagyon bíztam benne, hogy akármit is forgat Jaina a fejében, figyelembe veszi az elhangzottakat, mert ezekben az időkben sajnos kétszer is meg kellett gondolni minden lépését az embernek...

[Jaina Tarmin]

Jarod mester talán mégis élne a gondolatolvasás eszközével...?
Valószinűtlen: inkábbcsak túl egyértelmű az, hogy a lány látni akarja az apját, ha már erre tévedtek. A mester a szavaival egy érdekes szituációt hozott létre s egy kis kombinálással (amire Jaina, sajnos, hajlamos volt) akár egészen kerek kis konfliktushelyzet is kialakitható. Azzal, hogy Jarod gyk. megtiltotta neki az apjával való találkozást, egyszersmind határt szabhatott s szembe állithatta a lányban lévő Jedit a lázadó énjével, amelyik semmibe veszi a szabályokat. S azzal, hogy ilyen döntésre kényszeritette, akár arra is gondolhatott: ime egy teszt, ami próbára teszi a fiatal padawan elkötelezettségét a rend irányába, a saját vágyai ellenében. Hiába érezte úgy, hogy Jarod nem tenne ilyet...
... a lehetőség benne volt a levegőben.
S mi lehet erre a válasz? Ez egy újabb, talán még az előzőnél is nagyobb találós kérdés. Szive szerint ellent mondott volna a mesternek, de az esze s a józanabbik fele az egyetértés sugallta: hiába tudtak kevesen róla is és a rokoni kapcsolatairól is, majdnem bizonyos, hogy ez nem maradhatott titokban a körültekintő, szemfüles fejvadászok és hasonló célú ügynökök előtt. Ha pedig kitudódott, akkor bizonyosan figyelik az apját, az anyját, a családja otthonát és mindent, aminek csak köze van a Tarminokhoz... talán egy hely kivételével. Egy olyan hely, ahol kevés a spicli; egy olyan hely, ahová a legügyesebb gyilkosok is csak nagy kockázat árán juthattak be, márpedig annyit nem fizettek egy-egy Jediért, hogy ez megérje akárkinek. Egyetlen hely... s az ötlet már körvonalazódni is kezdett Jainában.
De nem döntött: ezen még meditálnia kell.
Viszont a válasszal készen állt: eddigre már a talaj közelében repültek.
- Természetesen igazad van. Igyekezni fogok, hogy elkerüljem a vele való találkozást. - nem mondott se többet, se kevesebbet: nem biztositotta a mestert arról, hogy eleget tesz a parancsnak, de nem is fordult vele nyiltan szembe. Illett a jelleméhez az efajta megnyilvánulás: nem rajongott a beskatulyázottság érzéséért, igyekezett kiskapukat hagyni önmaga számára, próbálta megőrizni a személyes szabadságát... szintén a rend tanitásani ellenére, legalábbis bizonyos tekintetben.
De ő már csak ilyen volt.
Amikor Jarod készülődni kezdett, ő is felemelkedett az üléséből: lévén már a kabinjában összeszedte magát, igy jobbára tétlenül nézte a férfi ügyködését, egyedül seszinű köpenyének csuklyáját hajtotta a fejére s húzta a karimát a szemébe. Szótlanul figyelt, s ha Jarod elindult kifelé, akkor követte, de nem ment előre, nem akart vezető szerepet betölteni. A mesternek elöl a helye, a tanitvány utána.
Mert ez a dolgok rendje.

[Darth Sion]

Miközben a két jedi próbálta kifejteni egymásnak véleményét a dokkolás utáni teendőkről, hajójuk hamarosan eléri a Corellia kikötőjét. Egy rádió hullám érte el a hajótestet aminek köszönhetően egy női hang hallatszott a pilótafülkénél. - Jó napot. Itt a Corelliai dokk biztonsági tornya. Mi útban vannak bolygónk felé? - majd egy elfojtott sípszó hallatszott, jelezve, hogy vége van a vételnek. A hajó mellyen 2 jedi utazott, lassan látótávba látja a corellia civilizációját. A bolygón valló dokkolás 10 percen belül elérhető lesz. Az ellenőröknek még lesz egy-két kérdése a hajón utazókhoz, ezért jobb ha a pilóta visszavesz egy kicsit a tempóból. A leszállás után valószínűleg nem lesz gond a lakás szerzés, már pár száz creditért is kilehet bérelni egy szobát pár napra.

//Srry, hogy tegnap nem kezdtem meg a kalandot, csak beteg vagyok és kevés időm van a gép előtt.//

[Jarod Farani]

//Már egyszer leszálltunk, remélem nem baj, ha ennek megfelelően írunk :] //

Már a pilótafülke ajtajában jártam, amikor a kom csipogása megállásra késztetett. Kicsit zavartan pillantottam vissza, hogy vajon miért keresnek, hiszen mielőtt letértünk az orbitális pályáról, már egyszer bejelentettem az érkezésünket…
Mindazonáltal jól tippeltem, egy formálisnak tűnő női hang érdeklődött, én pedig nem bírtam megállni, hogy ne csóváljam meg a fejem lemondóan… Hiába, úgy néz ki, már a corelliai légirányítás sem a régi. Biccentettem Jainának, hogy adja le az egyik hamis azonosítónkat és kreáljon mellé valami hiteles fedősztorit, biztos ami biztos alapon.
Én mindeközben elindultam a rámpa felé, de még nem hagytam el a hajót.
Itt az ideje, hogy a lánynak kivételesen szabad kezet adjak, most legalább kicsit kipróbálhatja magát... gondoltam, amikor Jaina végre felbukkant a szűk folyosón. Meg amúgy is, elvileg most egy viszonylag biztonságos bolygón vagyunk, talán simán mennek a dolgok… na de az eddigi tapasztalat alapján soha nem a leszállás okoz nehézséget…
De nem, nem kell előre aggódni, hiszen most békés szándékkal érkeztünk. Jobban belegondolva, kicsit furcsa érzés is volt… Nem volt előre átbeszélt terv, nem voltak sith őrjáratok az utcákon, egyszóval minden nyugodt volt. Már el is felejtettem milyen érzés úgy leszállni egy kikötőbe, hogy nem a menekülést kell előre tervezgetni…
Csak gondolatban, de megráztam a fejem… Magam sem hihettem igazán ezekben a dolgokban. Sehol, az ég-világon nem vagyunk biztonságban… soha. Hiába tartozott Corellia az egyik legbiztonságosabb helynek egy jedi nézőpontjából, de nekünk éppen hogy nem volt az. Vetettem egy fürkésző pillantást az időközben mellém ért Jainára, miközben ismét felötlött bennem a gondolat: jó ötlet volt idejönni…?
A lány számára potenciális veszélyforrás, sokkal nagyobb, mint a többi, számunkra közömbös bolygó. Könnyebben küzdhetünk meg egy sith egységgel, mint az árnyékban lopózkodó ellenséggel… Mert szinte biztos voltam benne, hogy előbb-utóbb szemet szúrhat valakinek a jelenlétünk. Egy sith kémnek, egy politikusnak, vagy akár egy helyi polgárnak, aki valahonnét ismeri egyiünk szüleit, és kész a baj…
De most nem fordulhattunk már vissza. Annál nagyobb feltűnést semmi se keltett volna, mint leszállni, majd egyszerre olajra lépni.
Emlékeim szerint minden leszálló hajó utasainak tesz fel néhány kérdést a dokk biztonsági személyzete, akikkel jobb volt nem keresni a bajt. Magamra erőltettem hát egy semleges arckifejezést, amikor a lenyíló rámpán túl megláttam a három egyenruhás férfit a hajótól néhány méterre. Nem éreztem felőlük veszélyre utaló jelet, csak a szokásos katonai éberséget, de azért igyekeztem a lehető leginkább elrejteni a corelliai akcentusomat.
- Te beszélsz – súgtam oda Jainának, ahogy elindultunk kifelé – Igyekezz elaltatni a kíváncsiságukat, ne feledd, átlagos utazók vagyunk, átlagos tervekkel.
Ez volt az utolsó halk tanács részemről, innentől kezdve minden a lányon múlott. Az utolsó lépések alatt (mondhatni megszokásból) kiterjesztettem az Erőt, és ez valamennyire megnyugtatott. Bár rengeteg faj, számtalan képviselőjének a jelenléte töltötte be a tudatom, mindegyik a dokkon kívül tartózkodott, csakis a katonák képezték a fogadóbizottságot. Ideje volt hát a figyelmemet visszakormányozni a beszélgetésre, hiszen elég sok múlott most ezen…

[Jaina Tarmin]

A kom ismét megszólalt s Jarod mester biccentése nyomán egy mosoly kúszott a lány ajkaira - persze szigorúan csak azután, hogy a férfi megfordult és elindult a rámpa felé. Kivárt néhány pillanatot, majd a leült a mikrofon elé és egy gondolattal felpöccintette a kapcsolóját.
Végre... hosszú hetek tervezgetése és ügyeskedés után az idő is és az alkalom is megfelelő volt egy kis tréfára.
- Corellia-i légiirányitás, itt a Star Jewel csillagközi személyszállitó hajó, a fedélzeten a Fenessa bolygó trónjának örökösével, Faraday herceggel. Kérek engedélyt a hajó elhagyására!
- Az engedélyt megadom. Készüljenek fel a dokk kijáratánál történő igazoltatásra - reccsent a gépi hang némi habozás után, majd egy kattanás jelezte a komkapcsolat megszűnését. Jaina felállt, majd amilyen gyorsan és halkan csak tudott, hátrasietett a kabinjába s kivett az egyik fiókból két, előre odakészitett azonositókártyát. Ezeket még a Nar Shadaan csináltatta, mestere tudtán kivül: egyik egyéni, felderitő küldetése során szakitott rá időt. A lényege az volt, amit a komba is bediktált: Jarodot a Fenessa hercegeként, őt magát pedig a testőreként mutatja be, ezzel módositva a lehetőségeket... kiét milyen irányba. Hasznos az, ha egyikük olyan embernek adja ki magát, akinek hatalma van, hiszen bejuthat olyan helyekre is, ahova egyébként nem... ugyanakkor majdnem biztos, hogy Jarod nem fogja dijazni ezt.
De sebaj.
Miután magához vette a két azonositót, csatlakozott mesteréhez, aki a rámpánál várt rá, sőt: meg sem várva, hogy a mester megadja neki az engedélyt az itézkedésre elé vágott, s a kijárat, valamint az ott tartózkodó őrők felé vette az irányt. Amikor odaért, azonnal átnyújtotta a két azonositót az ügyeletes tisztnek s magára öltötte a lehető legfenhéjazóbb arckifejezést, amire csak képes volt. Az őr becsúsztatta Jarod azonositóját s érdeklődve szemlélte a holovetitő által felvázolt adatokat.
- Herceg, eh? - fordult Jarodhoz. - Mi az utazásának célja?
- Nem szólhat hozzá! - vette el a válaszadás jogát Jaina a férfitól. - A fenessa-i etikett kimondja, hogy egyszerű közrendűek nem szólithatják meg az uralkodói család tagjait! Én fogok válaszolni a kérdéseire.
- Hát rendben... - felelte az őr némi habozás után. Szemmel láthatóan nem volt hozzászokva, hogy az emberek igy beszélnek vele. - Tehát mi dolguk a bolygón?
- Kikapcsolódás... egybekötve néhány diplomáciai feladattal.
- Mik volánank azok?
- A törvényeink szerint a bolygó királynője nem lehet fenessa-i... és jelenleg a következő királynőt keressük, a herceg jövendőbelijét.
- Értem... - felelte az őr kissé zavarodottan, miközben becsúsztatta az ellenőrzőbe Jaina azonositóját is, vetett rá egy pillantást, majd visszaadta mindkettőt a lánynak. - Rendben, mehetnek...
- Még valami: minden este vissza fogunk térni a hajóra, mivel az egyszerű szálláshelyek nem elég biztonságosak. Remélem megfelelő védelmet tudnak biztositani, illetve nem fognak minden alkalommal ellenőriztetni.
- Hát...
- Ezt igennek veszem. Viszlát!
A lány eltette a két kártyát, majd fejet hajtott mestere előtt ezzel maga elé engedve, majd amikor Jarod elindult, másfél lépésnyire felzárkózva s védő poziciót felvéve mestere mögött. Várható volt, hogy mestere kérdőre vonja, amint hallótávolságon kivülre érnek: amennyiben ez megtörténik, csak egy pimasz vigyorral fogadja a férfi szavait.

[Darth Sion]

Bár még alig hagytátok el a Corellia kikötőjét a padawannak furcsa érzései támadtak. Valami nem volt a helyén, de ennél az információnál pontosabbal még nem igen lehet szolgálni. Jarod kérdőre vonta, padawanja éberségét de az csak a bólintott így tovább mehettek útjukon, a semmiben. Egy furcsa jelenség zavarta meg a bajtalan utat. Egy kis alagút féléből nagy zajt észlelt a 2 jedi, valószínűleg valami dulakodás lehet. Jaina, mesterére nézett az pedig kisebb tanakodás után bólintott jelezvén, hogy benézhetnek az alagút végére. Egy hosszú cső futott végig, aminek magassága miatt lekellet hajolni. Az út végén egy óriási tömeg állta el a kijáratot, akik egy óriási kivetítő előtt álltak. A monitoron 2 ember harcolt 1 rancor ellen. Fegyverük csupán egy lándzsa, egy háló és egy lézerpisztoly volt. A feladat, hogy megöljék a rancort. Valószínűleg valami illegális gladiátor só lehetett, ugyanis a kivetítő, egy óriási arénána falára volt felakasztva. Aki abba az arénába bekerül, egy rancor eledele ként végzi. Az egyik pillanatba a kamera rá közelített a két áldozatra, majd Jainat az infarktus kerülgette. Apja az egyik harcos, aki az ellen az órási monstrum ellen harcol. Eközben akik az arénából kitaszítva csak a kivetítőröl nézhetik a kivégzéseket hátra fordulnak, felétek.
- A fenébe, ki felejtette el becsukni az ajtót? - Mondta az egyik ember aki a tömegben állt, ebből adódóan ez egy illegális helyiség amit 2 alagút ajtó választ el a külvilágtól.
- Lőjétek le őket! - Mondta egy ródiai majd egy pillanatra 15 ember vette elő a lézerpisztolyát és tüzelt a 2 jedire. *** Most nagy a teher rajtatok, vagy csellel vagy a fegyvereiteket használva, de átkel jutnotok a tömegen és ki kell mentenetek Jaina apját. Persze itt most nincs idő a veszekedésre hisz pár másodperc idő vesztés is végzetes lehet a számotokra.

[Jarod Farani]

- Fennesa hercege… - visszhangoztam Jainának, miután már kiértünk az utcára - Ennél figyelemfelkeltőbb sztorit kitalálni sem tudtál volna, igaz?
Egyáltalán nem voltam mérges, de gyakran csináltam ilyet: szerettem az irónia és a szarkazmus eszközeihez nyúlni; ha nekem nem tetsző dologról kellett véleményt nyilvánítanom. Ez az eset azonban nem szimplán tetszés kérdése volt, a lány homlokegyenest húzta keresztül azokat a dolgokat, amiket tanítottam neki.
- Hányszor elmondtam, hogy ne hívd fel magadra a figyelmet? –váltottam át tárgyilagos hangnemre- Háború van, folyamatos célpont vagy, egy aranybánya bármelyik fejvadásznak… Egy unalmas hétköznapi emberként sokkal jobban el tudsz vegyülni a tömegben, mint egy díszkísérettel bevonuló kiskirályként.
Pont. Ennyit mondtam, nem többet. Őszintén megdöbbentem a padawanom könnyelműségén. Tudnia kellett volna, hogy egy ilyen rangos személy jelenléte a bolygón hamar a felsővezetőség fülébe fog jutni… Ha pedig ez megtörténik, nem sokkal utána (fél)hivatalos csatornákon felveszik a kapcsolatot a „bolygómmal” és talán a médiával is. Szerencsénk lesz, ha a CorSec-et nem állítják ránk… Hiába, bármennyire is felnőttnek látszik, Jaina a szíve mélyén még néha túl lazán kezeli a dolgokat…
Ekkor, mintha csak valamiféle távoli morajlás lenne, egyre erősödő balsejtelem kezdett úrrá lenni az elmémen. Megtorpantam egy pillanatra és körülnéztem az utcán.
Tekintve a tényt, hogy itt álltunk a főváros legnagyobb űrkikötője mellett, rengeteg faj számtalan képviselője vett körül minket. Temérdek lény, de a veszélyt valahogy mégsem felőlük éreztem, sokkal inkább egy félreeső sikátorban lévő félig nyitott ajtó mögül.
A fejemmel biccentettem Jainának, hogy talán megérné megnézni mi a helyzet arrafelé. Átverekedtük magunkat a népes tömegből, és a kietlen sikátorban folytattuk az utunkat. Egyre erősödő hangok hallatszottak az alagút felől, de engem mégsem ez érdekelt: kiterjesztettem az Erőt, hogy legalább egy kicsit is fel tudjam mérni a terepet döntéshozás előtt.
- Ahhoz képest, hogy mekkorának tűnik, rengeteg lény van odabent – mondtam halkan a padawanomnak, amikor a bejárathoz értünk. Ez nem is lett volna még baj, de bentről tisztán érezhető volt a düh és a kegyetlenség…
- Ez lehet, hogy rázós lesz… - néztem bele mélyen Jaina szemébe, mert megéreztem a hirtelen elszántságot a lány gondolataiban – Ha egy mód van rá, ne leplezzük le magunkat… - tettem még hozzá, ahogy elindultunk befelé.
Az alagút szűk és alacsony volt, éppen hogy elfértünk egymás mellett, de a fejünket le kellett hajtanunk. A járat elég hosszú volt és gyéren volt megvilágítva, de ez nem jelentett akadályt. Sokkal inkább az egyre erősödő veszélyérzetem nyugtalanított – valami nagyon nem volt itt rendben.
Néhány perc séta után aztán megérkeztünk. Egyfajta aréna volt, egy hatalmas kivetítővel a falon. A lelátó, ami félkörben körbevette a központi gyűrűt, szinte teljesen meg volt telve. Pár pillanat alatt felmértem a helységet a tekintetemmel, ami végül a szemközti óriáskivetítőn állapodott meg. Igyekeztem kizárni a tudatomból a tömeg vérszomját, miközben a képeket néztem. Egyelőre úgy tűnt, hogy két ember, szánalmas felszereléssel egy rancor ellen harcol.
Hol van ilyenkor a CorSec? – ötlött fel bennem a gondolat, de inkább elodáztam a kérdést. Most teljesen az adott szituációra kellett fordítanom a figyelmemet.
Nem telt el több pár másodpercnél, amikor a szörnyeteg egy hatalmasat üvöltött, amitől a falak is megremegtek; a kamera pedig végre ráközelített a harcosokra is: egy ismeretlen valaki és…
…és Josef Tarmin, Jaina apja...
Mit keres ő itt?! A ruhája szakadt, arcán ezer seb, ráadásuk kilátástalan a helyzete ilyen fegyverekkel… Egy pillanatra teljesen ledöbbentem, hogy a bolygó hadseregének a főparancsnoka mit keres egy ilyen helyen?! Reflexszerűen rápillantottam Jainára, aki azonban nem viszonozta a tekintetem: dermedten bámulta a kivetítőt. Ennyit arról, hogy elkerüljük a bajt, és a lány apját… A helyzet egyértelmű volt -meg kellett menteni Josef-et-, de a kivitelezés már nehezebb…
Nem akartam felfedni a kilétünket ilyen csőcselék között, alternatív megoldást kellett találni, de az idő rettentően sürgetett. Amennyire tudtam, igyekeztem megnyugtatni magam, hiszen idegesen az ember –főleg egy jedi- nem tud bölcs döntést hozni. Természetesen a kézenfekvő megoldás megvolt: áttörni a tömegen, bejutni középre, legyőzni a rancort. Két jedinek ez nem jelentett volna akkora kihívást, mint egy átlagembernek, de most nem használhattuk nyíltan sem a fénykardunkat, sem az Erőt…
Ekkor azonban két hang törte át a tömeg moraját, aminek következtében hirtelen vagy tizenöt fegyver csöve fordult felénk…
Illetve csak fordult volna, mivel már felkészülten ért minket a támadás. Olyan dolog volt ez, amit nem lehet megmagyarázni. Jainával egy összeszokott csapat voltunk, velünk volt az Erő, fel voltunk készülve a legváratlanabb pillanatokra is. Fél szememmel láttam, ahogy a lány köpenye alól előkerül egy villanógránát, hogy aztán a tömeg elé dobva elvakítson mindenkit a teremben. Nekem sem kellett több, most, hogy „láthatatlanok” voltunk, összegyűjtöttem az Erőt, és egy jól irányzott lökéshullámmal ledöntöttem a lábáról az előttünk álló csürhét. Most már szabad volt az utam középre. Ahogyan lendületet vettem még láttam, ahogy a padawanom előrántja a sugárvetőjét és egy kábítólövéssel ártalmatlanítja az egyik rodiant. Éppen fordult volna valaki más felé, de én ezt már nem láttam: pár méter futás után az Erő segítségével átugrottam az arénát körbevevő kordont, majd a tőlem telhető legnagyobb sebességgel nekiálltam rohanni a harcosok és a rancor közé. Nem tudtam, hogy mennyi időm van még mielőtt magukhoz térnének a nézők a kezdeti sokk után, szóval nem rántottam elő a fénykardomat. Hiába lehetett volna pár pillanat elintézni vele a szörnyeteget, valami más megoldás után kellett néznem.
- MÖGÉM! – ordítottam rá Jaina apjára és a másik férfire, amikor végre odaértem. A megrökönyödés és a megkönnyebbülés érdekes elegye látszott Josef arcán, ami aztán riadtságba csapott át; ahogy oldalra kapta a fejét. Most jött rá, hogy ha én itt vagyok, akkor a lánya is velem van…
A továbbiakban azonban nem tudtam a férfire figyelni, mivel végre bevillant a megoldás! Mint jedi védelmező, a legnagyobb figyelmet a harcra fordítottam a tanulásom során, de egykori mesterem úgy vélte jó, ha néhány extra trükköt is ismerek. Felidéztem magamban a sok évvel ezelőtti emlékeket, miközben összegyűjtöttem magam körül az Erőt…
…amivel aztán az akaraterőm teljes egészét a rancorra irányítottam. Igyekeztem a vadállat elméjét teljesen megtölteni a béke és a nyugalom érzéseivel… Bevetettem a jedik által használt nyugtatás képességet.
Hirtelen ez volt az egyetlen út, ami eszembejutott, egy „nem látványos,” de mégis jedihez méltó megoldás - elvégre ez a szörnyeteg is ugyanolyan volt mint bármelyik másik állat, csak sokkal nagyobb… de mint tudjuk, a dolgok mérete nem számít, ha az Erőről van szó.

[Jaina Tarmin]

Ahogy egyre távolodtak, Jarod arcán - minden igyekezete ellenére - egyre inkább látszott, hogy mindjárt kitör belőle a szitokhullám... ennek ellenére, amikor végül a szidásra került a sor, meglepően higgadt maradt. Talpig Jedi, ez kétségtelen... mindenki másnak lett volna néhány keresetlen szava, miután ilyen helyzetbe hozták, de ő ismét csak a Jedi-tanitásokat és alapszabályokat hozza elő...
- Ez igy van, mester. Mindannak ellenére Fennesa egy utolsó bolygó a galaxis legutolsó csücskében, igy kételkedem benne, hogy a kormány megkeresne bármivel és mivel inkongnitovan vagyunk, igy az sem fenyeget, hogy kitudódik az ittlétünk... és ha szükség van rá, akkor az álneved nyújtotta nagyobb befolyással több a lehetőséged. - egy jó előre kitalált érvelés ez, mely már akkor megfogalmazódott a lányban, mikor kitalálta ezt a kis csinyt. Megtámadható ez is, persze... de mi nem? És Jarod erre talán egyszerűen annyit mond: Javithatalan vagy... és ráhagyja. Legalábbis remélhetőelg: a lánynak nem volt kedve hosszú-hosszú vitába bonyolódni az üggyel kapcsolatban.
Már az űrkikötőben csiklandozta a lány tarkóját egy furcsa érzés, s most, hogy Jarod szónokolni kezdett, nem volt jobb dolga, mint kielemezni ezt. Kiterjesztette érzékeit és kereste azt a furcsaságot... ami egyszerre volt ismerős és rémisztő: valami furcsa, távoli emlék és egy közelebbi, nagyon is valóságos veszélyérzet... de bármennyire is próbálkozott, be kellett látnia: az érzékei még nem elég kifinomultak ahhoz, hogy egy nyüzsgő nagyváros közepén be tudjon határolni egyetlen embert, akit most érez... vagy érezni vél, hiszen még abban sem lehetett biztos, hogy amit érez, az valóság. Lehet, hogy csak a képzeletének a szüleménye... mostanában többször is előfordult vele az, hogy valami, amit érezni (vagy látni) vélt, valójában nem is volt ott, nem is létezett.
Pont akkor forditotta a figyelmét a jelenre, amikor Jarod megjegyzést tett egy, a közelükben lévő ajtóra... és ekkor már biztos volt benne, hogy tényleg érezte, mint ahogy a mestere is... és a férfi be is azonositotta a forrását.
Egy kurta bólintás kiséretében indult a másik Jedi után. Miután beléptek, egy alacsony, végeláthatatlan alagútban találták magukat. Ahogy haladtak céljuk felé, a düh egyre töményebbé vált s szinte elnyomta azt a halovány, kisértetiesen ismerős gondolathullámot, amely most kétségbeesést sugárzott. Elhalványult ugyan, de nem tűnt el végleg... s néhány perc séta után, mikor már látszott előttük az alagút vége, hirtelen a helyére került a mozaik utolsó darabja... de nem mert hinni az érzéseinek, hiszen lehetetlennek tűnt, hogy igaz legyen. Aztán nyilt az ajtó, szemben a hatalmas kivetitő, rajta a még hatalmasabb rancorral és két aprócska emberrel, akikre pár pillanat múlva ráközelit a kamera... s ekkor jött a hidegzuhany.
- Apa...? - formálták a szót hangtalanul a lány ajkai. Teltek a pillanatok, s ő csak állt dermedten, bámulta a kivetitőn zajló ''harcot'', ami inkább volt a bolondok véres szórakozása, mint akármi más. Aztán felhangzott a kiáltás: Lőjétek le őket! Ez hirtelen visszarántotta a lányt a jelenbe, cselekvésre ösztökélte. Gyorsabban, mintsem az őrők vagy akár Jarod reagálhatott volna, jobb keze eltűnt a köpenye alatt s ezzel egyidőben mestere elé lépett.
- Tied a dög - közölte kurtán, majd a kibiztositott villanógránátot az őrők közé guritotta. Arcát a bejárat felé forditotta, ezzel megkimélve magát a detonáció következményeitől s a biztonság kedvéért arrébb is gördült néhány métert, nehogy egy kósza lövés vagy egy esetleges szemfüles őr, akinek sikerült megúsznia a villanót, eltalálja. Már gördültében előhúzta a pisztolyát, amit az Erő egy apró csavarintásával azonnal kábitó erősségre is kapcsolt, majd felpattant és a - vélhetően - kétségbeesetten ordibáló őrők felé fordult. Tekintetével végigfutott a tömegen, keresve azokat az egyedeket, akik voltak elég szerencsések és nem vakultak el. Ha talált ilyet, akkor rájuk nyitott tüzet először, ha pedig nem (illetve ha mindet sikerült semlegesitenie), akkor módszeresen lelődözött minden jajveszékelő, fetrengő klienst.

[Kavar mester]

Jarod az Erőhöz nyúlt, és megpróbálta legyőzni a bestiát a tudatával, de a hatalmas szörnyeteg nem adta magát egykönnyen. Azt azonban sikerült elérnie, hogy a Rancor fájdalmasakat üvöltsön, és némileg megzavarodjon. Ugyanis hátat fordított, majd azokat támadta, akik a két Jedire támadtak. Jarod befejezte az irányítást, hisz tudta hogy ez is megteszi amíg ki nem derítik mi történt itt. Jaina fegyverével szintén tüzet nyitott az ellenségre, akik - egyrészt a Rancor miatt, másrészt a vakságuk miatt - menekülni kényszerültek, és sikerült is nekik... ha a CorSec meg nem érkezett volna az utolsó pillanatban.


A katonák ártalmatlanná tették a Rancort és a terroristákat. A CorSec egyik hadnagya vázolta fel a helyzetet a két Jedinek, miután Jaina apját elszállították egy kórházba.
-...Ezek terroristák voltak, a ruhájukból ítélve a Mynock Vére nevű szervezethez tartoznak. Ezt a szervezetet már jó ideje üldözzük. Terroristák, akik szeretnének hatalmat kiépíteni sok helyen. nyilván úgy gondolták hogy képesek elbánni a CorSec-el, sajnos tévedtek. - jegyezte meg nagyképűen a borostás állú, kopasz hadnagy.

[Jarod Farani]

Rettentő lassan teltek a másodpercek… Minden figyelmemet a rancor felé fordítottam, a külvilág szinte megszűnt létezni körülöttünk. Valahol a tudatom mélyén felötlött a gondolat, hogy ha nem sikerül a tervem, akkor jó eséllyel fogok eltávozni az élők sorából. A jedi számára csak a béke létezik, de mégis összeszorult a torkom egy pillanatra; ami ha, lehet még nagyobb elszántságot adott. Újult erővel koncentráltam a szörnyeteg tudatára, míg nem néhány pillanat múlva – ami nekem egy örökkévalóságnak tűnt – megtört a jég. A hatalmas állat megfordult, és a katonákra támadt, nekem már nem volt több dolgom vele…
Kiterjesztettem az Erőt lehetséges ellenfelek után kutatva, de a katonák figyelme vagy a rancorra, vagy Jainára összpontosult. Nagyjából ekkor kezdtem el megérezni a közeledő személyek jelenlétét. Hideg, taktikus, és mindenre elszánt gondolatok egy új hulláma töltötte be a tudatomat. Mielőtt a támadóink akár csak megsejthették volna, tisztában voltam vele: elérkezett a végzetük, a CorSec végül megérkezett…
A Corellia rendfenntartói alig néhány perc alatt véget vetettek a fejetlenségnek. A még talpon lévő katonákat elfogták, a rancort is ártalmatlanították, a harcnak vége volt.
Én mindeközben Josefben tartottam a lelket. Igyekeztem összefoglalni neki a történteket, hogy nem azért jöttünk a bolygóra, hogy keressük a bajt, vagy hogy vele felvegyük a kapcsolatot; egyszerűen így alakult – a fellengzős jedi szöveget, hogy „az Erő akarta így” inkább kihagytam. Még ha tényleg így is volt, ha nem volt muszáj, nem vágtam a másik képébe.
Amikor aztán megérkezett az elsősegély, kezet ráztam Josef-fel, hogy ha lesz rá alkalmunk, majd igyekszünk meglátogatni. Ez homlokegyenest keresztülhúzta az eredeti terveimet, de mivel már ennyi CorSec-es fickó tudott a jelenlétünkről, aligha maradhatott volna titokban. Minden esetre elhatároztam, hogy megkérem az egységvezető parancsnokot a jelenlétünk titokban tartásáról.
Mintha csak megérezte volna, hogy rá gondoltam, odalépett hozzánk az egyik (feltehetően az akciót vezető) hadnagy. Röviden felvázolta a helyzetet, amivel jónéhány darab a helyére került a kirakóból.
- A Mynock vére… Hallottam már róluk… A pletykák szerint az Abregado rendszerben tűntek fel legutóbb, de már a Sullust és az Obroa rendszerből is jelentették őket régebben. Elég jól szervezetnek tűnnek, és úgy tűnik, hogy sokfelé járnak a galaxisban… - azt nem tettem hozzá, hogy egyetértek a hadnaggyal. Elég amatőr húzás volt tőlük pont a Corelliára jönni, mert a CorSec nem olyan kispályás mint a többi bolygó védelme. A jól bevett szokás szerint most kellett volna egy féloldalas pillantást vetnem Jainára, de nem tettem. Jelen pillanatban nem lehetett kérdés, hogy beszállunk-e a nyomozásba... Ismerem annyira a lányt, hogy ő sem hagyná ezt a szervezetet szabadon ólálkodni – főleg a mai nap után.
- Hogyan tudunk segíteni? – csaptam bele egyszerre a közepébe- Minket nem kötnek Corellia határai... Ha adna néhány támpontot talán fel tudnánk kutatni a szervezet magját, és jobb belátásra bírni. Elég fejfájást okoztak már a galaxisban…

//Bocs a késői reagért, de az érettségis időszak eléggé elveszi az időmet...//

[Jaina Tarmin]

A trükkök bejöttek, ahogy a nagy könyvben meg volt irva: a katonák vakon keresgélték a fegyvereiket és a két Jedit, a rancor pedig némi tanácstalan őrjöngést követően rávetette magát korábbi gazdáira: ezzel a harc véget is ért, mielőtt elkezdődött volna, legalábbis Jaináék számára. A lány apja biztonságban volt, ellenségeik már a legkevésbé sem voltak érdekeltek a likvidálásukban, szóval a Jediknek nem volt okuk folytatni a harcot. Jajkiáltások visszhangzottak a teremben a dög ténykedése nyomán, s a lány minden egyes halálsikoly után összerezzent: a Jedik feladata az élet védelme… még azon életeké is, amik másokéra törnek. Fejében Vash mester szavai visszhangoztak, ahogy a kód ezen szavait tanitja a néhány éves padawan-jelölteknek… aztán besokallt. Az újabb és újabb sikolyok áttörték tűrőképességének hátárát. Felpattant, keze eltűnt a köpenye alatt s az iszák zsinórjával babrált, amelyben a fénykardját tartotta. Az anyag végül engedett, a markolat a lány kezébe simult…
… s ekkor befutott a Corsec. Néhány pillanat alatt semlegesitették a rancort is és a megmaradt banditákat is, aztán vége volt az egésznek. Az inkongnitó megmaradt. Pár pillanat múltán visszahelyezte a fénykardot a helyére, majd ismét térdre ereszkedett apja mellett, készen arra, hogy megszólaljon… de megjött Jarod, ő pedig öntudatlanul háttérbe húzódott, ahogy azt a vérébe keverték a Jedi-tanitásokkal együtt. Figyelte, ahogy halkan beszélgetnek, majd végignézte, ahogy a biztonsági erők felcsere egy hordágyon elviszi az apját… aztán azon kapta magát, hogy egyedül van. Jarod már egy kopasz tiszttel társalgott, a katonák pedig ügyet sem vetettek rá, hiszen nem volt dolguk vele. Egyedül maradt a gondolataival.
Nagy sokk volt ez számára, az kétségtelen. Látni az apját ilyen helyzetben… azt az embert, aki a lány számára mindig a megdönthetetlen hőst mintázta… felkavaró élmény volt, de a lényeg az, hogy megmenekült… a gazfickók pedig megkapták, ami nekik jár. A galaxis ismét jobb lett egy icipicivel… de ez egy megállithatatlan körforgás. Az talán nem igaz, hogy minden egyes halott gonosztevő helyét két másik veszi át, de az biztos, hogy bőven van tartalék.
De a Jedik a galaxis békéjének védelmére esküdtek… az a dolguk, hogy harcoljanak a gonosz ellen szóval vagy fegyverrel, nem pedig az, hogy tetteik hiábavalóságán keseregnek… még ha jogos panaszok voltak is ezek.
A szünetnek vége, vissza kell térnie a szerepébe. Csak pár pillanatra gyengült el, de ez pont pár pillanattal volt több a megengedettnél. Sarkon fordult és a tiszttel társalgó Jarod után indult. Éppen elcsipte a Mynock Vére kifejezést… és mestere lelkes felajánlását is. Gondolatban megingatta a fejét: ez a fickó javithatatlan volt.
- Lassan a testtel, drágám… - lépett oda mellé, a férfi vállára téve a kezét, tekintetét a hadnagyéba fúrva. – Tiszteletreméltó a terve, meg úgy általában az egész… - hangja egy tőle szokatlan, gunyoros és fennhéjazó szólamban csengett - …de nekünk is van életünk, amit köszönjük szépen, de szeretnénk megtartani. Az ötlet, hogy kifüstöljünk pár patkányt… szimpatikus, de azért néhány információmorzsát elejthetne róluk…

[Kavar mester]

//Elnézést a késésért srácok ^^'//


A CorSec tisztje megvakarta a fejét a Jedi Lovag kérésére. Megvonta a vállát.
-Nos, hogy őszinte legyek... nem tudunk sokat erről a terrorszervezetről csak annyit amennyit már önöknek is elmondtam. Habár... a hajó, amivel ideérkeztek... azt hiszem a hajó adatai közt megtaláltuk azt a bolygót ahonnét jöttek: a Vodran. A bolygó a Hutt rendszerben található meg, mocsaras egy vidék. Szívem szerint én magam kerekednék föl és kutatnám fel a szervezetet, de... az már nem a mi hatáskörünk, és megkérem önöket: ne hősködjenek! Ez a szervezet nem kispályás. Na, további kellemes estét! - a tiszt elvonult, odasietve pár társához.

[Jarod Farani]

Némán hallgattam a tiszt szavait, miközben a lehetőségeken gondolkoztam. Jelen pillanatban úgysincs semmi igazán életbevágó dolgunk, ezek a szervezetek meg amúgy is rászolgáltak a egy barátságos jedi látogatásra. Félszemmel rápillantottam Jainára, és küldtem egy sokatmondó ,,maradj csendben" pillantást felé. Mostanában egyre furcsábban viselkedik, majd el kell vele beszélgetnem...
Figyelmemet visszakormányoztam a tisztre, aki éppen távozni készült.
- Szóval a Vodran... Majd észben a tartjuk - majd biccentettem elköszönésképpen - Gyere - szóltam oda a padawanomnak, ahogy elindultam kifelé.
Szótlanul ballagtam végig a szűk folyosón, az utcára. Szótlanul, mert elég sok dolgon kellett gondolkoznom - pl hogy van-e használható kapcsolatom a Vodranon... Sajnos egy megbízható személy sem jött szóba, a bolygóról, talán csak Nar Shaddaa-n és Nal Hutta-n lettek volna barátaim.
Alig pár perc alatt kiértünk a vakító napfényre, csak ekkor engedtem meg magamnak egy diszkrét sóhajt.
- Nem tetszik ez az újfajta viselkedésed –fordultam Jainához hirtelen- Már ez a hercegesdi is túlságosan felhívta ránk a figyelmet, nem kell még a CorSec tisztekkel is keménykedni. Elhiszem én, hogy "csak színjáték," de meg kell válogatni, hogy kikkel kezdesz el kötekedni. Nem kell feltétlenül agyatlan zsoldosnak tűnni ahhoz, hogy információhoz jussunk, sőt. A normális kérés általában messze célravezetőbb, mint a lenéző stílus.
Részemről le volt zárva a téma. Nem voltam kíváncsi a "de én csak..." kezdetű mentségekre. A lány mindig is lázadó volt, de eddig az ésszerűség határain belül... Valószínűleg itt az ideje, hogy kicsit vissza legyen fogva a szabadsága… Nem szerettem soha határok közé szorítani a lányt, de néha sajnos muszáj volt.
- Most pedig indulunk a Vodranra - tettem még hozzá, ahogy elindultam a kikötő felé.
Hát végül mégsem töltöttünk valami sok időt a corellián, de már legalább megvan a legközelebbi úticélunk. Mondhatni eddig sikeres volt az utazás, már csak Josef megmentése miatt is, de volt valami rossz előérzetem. Rázós küldetésnek néztünk elébe, komolyan el kell gondolkoznom a következő lépéseken. Némán róttam az utcát, a gondolataimba mélyedve, csak a hajón szólaltam meg újra:
- Jelentsd be a távozásunkat - mondtam végül Jainának, miközben beindítottam a hajó motorjait, és szép lassan emelkedni kezdtünk…